DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Raikkönen miatt volt feszültség a McLarennél

A McLaren korábbi versenyzői trénere, Aki Hintsa nemrég megjelent könyvében részleteket árult el a csapat néhány korábbi döntéséről, amelyek Kimi Raikkönen karrierjére is hatással lehettek.

A finn MTV3 által közölt könyvrészletek szerint Hintsa, aki már 2002-ben is a wokingiak alkalmazásában állt, már a kezdetekkor figyelmeztette a csapatot arra, hogy Raikkönennel máshogyan kell bánniuk, mint a többi versenyzővel, ha ki akarják belőle hozni a maximumot. A pilóta már akkoriban, F1-es pályafutása elején sem szívlelte, ha irányítani akarják, a szintén finn Hintsa azonban felismerte, hogy Raikkönen igenis képes lenne keményen dolgozni, ha megfelelő irányelvek mentén történne ez.

B_fBJNQUcAAe8XD



A szakember véleményére eleinte nem hallgatott Ron Dennis, idővel azonban belátta, hogy nagyobb szabadságot kell adnia az öntörvényű pilótának, Aki Hintsa pedig 2003-tól a McLaren csapatorvosává vált, és a továbbiakban ő próbálta fenntartani az egyensúlyt Raikkönen és a vezetőség elvárásai között.

A tréner egy másik történetet is megosztott, ami 2013-ban váltott ki vitát közte és a csapat között. Raikkönen akkor már a Lotus versenyzője volt, ahol a szezon második felére egyre elviselhetetlenebbé vált hátfájása, amit később egy műtéttel próbált rendbe hozni. A továbbra is a McLarennél dolgozó Hinstával megmaradt a szoros kapcsolata, és amikor a pilóta a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén beszámolt barátjának fájdalmairól, a tréner azonnal segítséget nyújtott neki érzéstelenítők használatával.

Ám a McLarenhez is hamar eljutott a híre annak, hogy orvosuk egy másik csapat pilótáját segíti - az akkori csapatfőnök, Martin Whitmarsh kifejezte nemtetszését Hintsa közbeavatkozását illetően, és kifejtette számára, hogy a Formula-1 kiélezett rivalizálása mellett nem lett volna szabad a Lotus pilótáját gyógyítania.

hintsa

A könyvben leírtak szerint Hintsa akkor így reagált Withmarshnak: „Nem mondhatod meg, hogy kit kezelhetek és kit nem. Orvos vagyok, hogyan is vetemedhetnék arra, hogy nem segítek valakinek, aki szörnyű fájdalmakat él át? Ha ez neked problémát jelent, akkor a legjobb lenne, ha elbocsátanál. Az a dolgom, hogy segítsek az embereken, függetlenül attól, hogy milyen ruhát hordanak. Hasonló helyzetben téged is kezelnélek, ha egy másik csapatnál lennél.”

Vasárnap Raikkönen a hátfájásának csillapítása után a 3. helyen zárta a futamot, megelőzve a McLaren mindkét pilótáját, a 7-8. pozícióban záró Jenson Buttont és Sergio Perezt.

A 2013-as szezon végén Aki Hintsa és a McLaren bejelentették, hogy több mint egy évtizeden át tartó együttműködés után különválnak az útjaik - és nem kizárt, hogy a fenti történet is a kiváló okok egyike volt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: