DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Politika

Vettel: Eddig nem igazán jöttek be az F1 nagy elképzelései

Miközben utolsó Formula-1-es versenyére készül, azon merengett Sebastian Vettel, vajon a száguldó cirkusz jó irányba ment-e el idén az új szabályokkal. Az idő majd biztosan megmondja.

részletek

Wurz: A nem politizáló F1-esek ideje lejárt

A sportban nincs helye politikának – szokták mondani, a GPDA elnöke, Alex Wurz szerint azonban ennek az időnek már vége. A szaúdi történések is azt bizonyítják, a mai versenyzők szükségét érzik, hogy kinyilvánítsák véleményüket.

részletek

Clarkson: Hamiltont eleinte szerettük, de aztán...

A Top Gear által híressé vált műsorvezető és újságíró Jeremy Clarkson szerint ma már nem szeretik az emberek Lewis Hamiltont annyira, mint kezdeti éveiben. Ennek okát abban látja, hogy megváltozott.

részletek

Andretti: Hamilton nem egységesít, hanem megoszt

Az egykori F1-es világbajnok úgy véli, bár elismeri Lewis Hamilton teljesítményét, teljesen összemosta a sportot a politikával, ami egyáltalán nem odavaló, emiatt pedig inkább megosztó lett.

részletek

Flavio Briatore politikusnak állt

Flavio Briatore számtalan megbotránkoztató dolgot tett már életében, és most is tett érte, hogy róla írjon a világsajtó. Az olasz üzletember ezúttal ugyanis politikusnak állt.

részletek

Villeneuve: A mai F1-ből hiányzik a vakmerőség

Az 1997-es év világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy látja, a mai Formula-1-ből hiányzik az a fajta vakmerőség, ami az ő idejében még megvolt a sportban. Ma a versenyzők szinte nem is mondhatnak semmit.

részletek

McLarenes politikai játszmák a színfalak mögött?

Komoly utalást tett arra Stoffel Vandoorne, hogy Wokingban politikai játszmák áldozata lett. A belga pilóta maga mögött hagyta a McLarent és már a Formula-E-ben töltendő évadára összpontosít.

részletek

Politikai balhé lett a Francia GP-ből

Nem kezdődik jól a naptárba 10 év után visszatérő futam története: Franciaország sportminisztere nehezményezi, hogy nem csupán nem kérdezték meg a dologról, de még csak nem is szóltak neki.

részletek

Sokkolta az autósportot az amerikai választás

A cím egyáltalán nem túlzás, hiszen az autósportos közösségi csatornákat áttekintve szerda reggel rengeteg olyan üzenetbe lehetett belefutni, mely Donald Trump elnökké választásával foglalkozik.

részletek

A Force India-vezér lemondott

No nem az F1-es csapat vezetéséről, azt egyelőre még megtarthatta Vijay Mallya, aki független képviselőként szolgálta hazáját az indiai parlament felsőházában – egészen mostanáig.

részletek

Retro – Bernie botrányai

A mai F1-es évfordulók közt kutatva találtunk két érdekes sztorit ugyanarról a napról: Ecclestone keményen nekiment a brit miniszterelnöknek, s egyúttal jelentős pénzt söpört be egy elmaradt futamért.

részletek