DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

Pirelli

Raikkönen magára talált

Kimi Raikkönent sokan leírták a gyengén sikerült 2014-es szezon után és az idei évet sem kezdte túl jól. Most azonban többen is úgy vélik, a jégember megtalálta végre saját magát és újra tényező lesz.

részletek

A Pirelli vizsgálati eredménye a Ferrari defektjeiről

A Brit Nagydíj egyik legnagyobb talánya volt, hogy miért szállt el mindkét Ferrari-pilóta bal első gumija az utolsó három körben. Az eredmény nem valószínű, hogy megnyugtatta Vettelt és Raikkönent.

részletek

Három F1-es csapat is tesztelt a héten

A közösségi médiát böngészők a McLarenről, Haasról és Williamsről is láthattak friss, tesztelés közben készült fotókat: ők kerültek sorra a Pirelli gumifejlesztési programjában.

részletek

Ekkor várható több információ a gumihibákról

Az F1-es Brit Nagydíj hajrájában Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen bal első kereke is megadta magát, a Pirelli pedig elmondta, mikor derülhet ki a vizsgálat végeredménye.

részletek

Hamilton a defektek után félgőzre váltott

Lewis Hamilton drasztikusan visszavett a tempóból, amint értesült a Ferrarik defektjéről, nehogy a Mercedes is úgy járjon a hasonlóan elkopott gumikon, mint a nagy riválisok.

részletek

Raikkönen: Előtte minden szépen alakult...

A finn F1-es pilóta kevésbé szenvedte meg csapattársánál, hogy tönkre ment a bal első abroncsa - második helyett így csak harmadik helyen zárt, azonban így is frusztráltnak mutatkozott a versenyt követően.

részletek

Itt a Pirelli véleménye a Ferrari gumihibáiról

Egy kör különbséggel mindkét vörös autót gumihiba hátráltatta a Brit Nagydíj hajrájában - az F1 hivatalos abroncsbeszállítója már elkezdte a problémák kivizsgálását.

részletek

A Pirelli válaszolt Hamilton kritikájára

Az F1-es pilóták sokat küzdöttek az abroncsokkal a bakui edzések során, Lewis Hamilton nem is titkolta véleményét - a gumigyártó sportigazgatója tisztázta magukat a kritikák alól.

részletek

Hamilton frusztrált az újabb gumigondok miatt

Ugyan a hét közepén a Mercedes úgy vélte, hogy már túlléptek a monacói gumikezelési gondokon, Hamilton a pénteki 10. helye után mégis nagyon frusztrált, mivel nincs változás.

részletek

Kukába megy a Pirelli kemény keveréke

Kifejlesztették, de teljességgel használhatatlannak bizonyult 2017-ben: a gumicég közölte, a hátralevő nagydíjak egyikén sem fog felbukkanni a narancssárga jelzésű keverék.

részletek

Van köze Vettel jó évének a sok gumiteszthez?

Még mielőtt az első idei tesztre sor került volna, Sebastian Vettel több távot tett meg a fejlesztés alatt álló szélesebb gumikkal, mint minden idei riválisa együttvéve. A Pirelli szerint az előny csak pszichológiai.

részletek

Wolff: A Ferrari profitált a Pirelli-tesztből

Toto Wolff mondta el véleményét arról, szerinte mi rejlik a legfőbb riválisuk idei sikerei mögött. Az olaszok egyértelműen felnőttek a Mercedes mellé, és néhol még előttük is járnak.

részletek