DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

Norris

Eldőlt: Lando Norris 2019-ben debütál a McLarennél

Nem hagyta sokáig a levegőben lógni a második jövő évi ülésének kérdését a McLaren, hiszen röviddel Stoffel Vandoorne menesztésének híre után bejelentették, fiatal tehetségük, Lando Norris veszi át a helyét.

részletek

Norris esélyei komolyak a McLarennél

Belgiumban az első szabadedzésen Fernando Alonso helyett Lando Norris vett részt. Az istálló sportigazgatójára nagyon jó benyomást tett az ifjú brit, aki eséllyel pályázik a csapat másik ülésére.

részletek

Sajtó: Perez visszatérhet a McLarenhez

Sergio Perez egyike annak a négy versenyzőnek, akit esélyesnek tartanak arra, hogy jövőre Carlos Sainz csapattársa legyen a McLarennél, akiknél így egy teljesen új pilótafelállás is megvalósulhat.

részletek

F2: Latifi rajt-cél győzelmet aratott

Idei első F2-es diadalát aratta Nicola Latifi Spában, miközben Lando Norris látványos felzárkózást produkált. A bajnokságot vezető George Russell hetedik lett, így pontelőnye már csak öt egység.

részletek

De Vries dominált az F2 főfutamán

Nem tudták megingatni a holland McLaren-ifistát, aki a vezetést is csak néhány pillanatra adta át másnak és a verseny kétharmadánál a Safety Car sem fogott ki rajta.

részletek

Vandoorne pipa az összehasonlítgatás miatt

Nem áll jól a szénája Stoffel Vandoorne-nak a McLarennél, a tesztpilóta, Lando Norris élete első szabadedzésén rögtön legyőzte. A belga azonban technikai hibával küzdött, ami torzítja az eredményét.

részletek

Vettel idén először a leggyorsabb egy pénteki edzésen

A három élcsapat színkavalkádjával kezdődött az F1-es szezon második fele a Belga Nagydíj első edzésével. Sebastian Vettel mögött Max Verstappen és Lewis Hamilton végzett.

részletek

Ricciardo és Alonso utódját is kijelölték?

A szaksajtó szerint a Red Bull és McLaren új versenyzői is megvannak – a pilóták körforgása során túljelentkezés lesz a McLarennél, Vandoorne akár a Saubernél is kiköthet.

részletek

Norris jövőre még nem számol F1-es lehetőséggel

Lando Norris egyre több és egyre komolyabb feladatokat kap, de a hungaroringi teszt, ahol mindkét nap ő ült a McLarenben, tudott neki újat mutatni. Például hogy hogy kell F1-es autót esőben vezetni. Az angol beszélt a jövőjéről is.

részletek

Nem hivatalos pályacsúcsot futott Giovinazzi az első tesztnapon

A Ferrari tartalékpilótája 2,5 másodperccel volt gyorsabb mindenki másnál a Hungaroringen. Kedden bemutatkoztak a 2019-es első szárnyak, valamint egy baleset történt.

részletek

Norris Alonsóékat nézve nőtt fel

Lando Norris, a McLaren junior programjának tagja jelenleg az F2-ben versenyez, és közel került ahhoz, hogy 2019-ben csatlakozhasson az F1 mezőnyéhez, ahol akár egykori kedvenc csapata is szóba jöhet.

részletek

Ők vezetnek a magyar F1-es teszten

A Magyar Nagydíjat idén is kétnapos kollektív teszt követi majd. A felállásból hiányzik a Haas, Vettel és Hamilton, vezet viszont mások között Raikkönen és Kubica.

részletek