Motor
Alonsónak hatalmas öröm volt Schumacher motorhibája
Fernando Alonso példaképként, de egyben legyőzendő félként tekintett Michael Schumacherre. Nem tagadja, felszabadult öröm járta át, amikor 2006-ban motorhibával félreállt a német.
részletekMég tizedmásodpercek vannak a Hondában
Komoly fejlesztésen esett át a japán erőforrás, az idei harmadik variáns nagyon ígéretesen muzsikál. Pierre Gasly azonban felfedte, ennél még sokkal többet ki tudnak aknázni a motorból.
részletekKiváló időmérő a Toro Rosso-Hondától
A japán gyártó fogadkozott, hogy Suzukában megmutatják erejüket és eddig valóban így is történik. Idei legjobb páros eredményét szállította a csapat, Brendon Hartley különösen remekelt.
részletekArrivabene: Nem lettünk lassabbak egyenesben
A Ferrari-csapatfőnök elismerte a második szenzor létezését, csakhogy állítása szerint ennek semmilyen köze az elmúlt nagydíjak tempóvesztéséhez, amely ráadásul nem is egyenesekben történt.
részletekTost: A fejlesztett Hondával irány a Q3
A Toro Rosso pilótái nagyot ugorhatnak előre az erősorrendben, a fejlesztett japán erőforrás ugyanis rengeteg pluszt jelent. A csapatfőnök szerint a frissítés olyan mértékű, hogy a Q3-ban a helyük.
részletekCsak a motoros éberségén múlt a komoly baleset
A magyar motoros kamerája rögzítette, ahogy kijött elé egy furgon és kis híján elütötte - mondjuk a sebességmérő ki van takarva, könnyen lehet, hogy nem véletlenül.
részletekCoronel: A Renault nem akar segíteni a Red Bullnak
A korábbi holland versenyző meggyőződése, hogy a Red Bull jövőre jobban teljesít majd a Honda-motorokkal. A Renault pedig a jövő évi bejelentés óta nem könnyíti meg partnere dolgát.
részletekFél másodpercet hoz az új Honda-motor?
A japán gyártó Szocsiban még csak kipróbálta, hazai versenyén, Suzukában pedig már élesben is bevetné újfejlesztésű erőforrását. A hírek szerint öt-hat tizedmásodpercet hoz a frissített motor.
részletekEz áll a Ferrari hirtelen sebességvesztése mögött?
A GPS-mérések szerint Szingapúrtól kezdve a Ferrari váratlanul elvesztette egyenesbeli fölényét, amely korábban tetemes volt a Mercedeshez képest. Ekkoriban installált az FIA egy második szenzort a motorba.
részletekA Mercedes megvizsgálja Hamilton motorját
Az Orosz Nagydíj folyamán Lewis Hamilton panaszkodott arra, hogy időnként kihagy az erőforrás. Bár a német gyártó nem gondol valós motorhibára, Suzuka előtt jobban átnézi az egységet.
részletekA Mazda bolygódugattyús motorja hatótávnövelőként tér vissza
A Mazda 2020-ban fogja bevezetni első elektromos hajtásláncú személyautóit, a ”Fenntartható Zoom-Zoom 2030” program égisze alatt.
részletekTost: A Honda már most a Renault előtt
Tavaly mindenki megmosolyogta a japán gyártót, amikor azt tűzte ki célul, hogy 2018 folyamán a rivális Renault elé akar kerülni teljesítményben. Úgy tűnik, sikerült betartani ígéretüket.
részletek