MotoGP
Sok munka vár hazai versenyükön a repsolosokra
A világbajnoki pontversenyben az ötödik és a tizenharmadik helyet elfoglaló Marc Marquez és Dani Pedrosa egyaránt hazai versenyére készül a hétvégén a barcelonai Katalán Nagydíjon. A Repsol párosa számára eddig nem úgy alakult a szezon, ahogy szerették volna, ám saját szurkolóik előtt keményen fognak dolgozni azért, hogy jól szerepeljenek.
részletekRossi és Lorenzo szerint még nem ért véget a bajnokság Marquez számára
A regnáló világbajnok Marc Marquez csupán ötödik helyen a pontversenyben, s közel két győzelemnyi a hátránya az összetettbeli éllovas Valentino Rossival szemben, az olasz pilóta és yamahás kollégája, Jorge Lorenzo azonban úgy véli, nem szabad még leírni a Repsol Honda spanyolját a végső esélyeket illetően.
részletekArrivabene: Az F1 tanuljon a MotoGP-től
A Ferrari csapatfőnöke hétvégén a gyorsasági motoros világbajnokság mugellói Olasz Nagydíján vendégeskedett. Sok mindent látott, amiről véleménye szerint példát vehetne a Formula-1 is.
részletekMarquez a használt hátsó gumikat okolja
Borzalmas hétvégét zárt Mugellóban a regnáló világbajnok Marc Marquez: szombaton nem jutott be a Q2-be, majd vasárnap hiába zárkózott fel az első körökben, Jorge Lorenzo tempóját nem tudta tartani, a futam utolsó szakaszában pedig el is esett. Az összetettben már 49 pontos hátrányban lévő spanyol elmondta, szerinte mi jelenti számukra a legfőbb problémát.
részletekMotoGP: Lorenzo nyert, Marquez ismét bukott
A MotoGP Olasz Nagydíján is folytatódott Jorge Lorenzo fantasztikus májusi menetelése: a yamahás világbajnok sorozatban harmadik győzelmét aratta, miközben Marc Marquez újabb bukást szenvedett el.
részletekWarm up: Lorenzo az élen, Dovizioso bukott, Marquez tovább szenved
Alaposan besűrítettek minden fordulatot a MotoGP résztvevői, ami egy 20 perces, tét nélküli bemelegítő edzéshez kell: őrjöngő nézők, a nagy esélyes bukása, a címvédő pedig továbbra sem találja önmagát.
részletekIannone pole-ba állította hazai versenyén a Ducatit
Nem mindennapi izgalmakat hozott a MotoGP olaszországi időmérője, hiszen a címvédő Marc Marquez már a Q1-ből sem tudott továbbjutni! Andrea Iannone első pole-ját szerezte a legnagyobbak között.
részletekIsmét Dovizioso az élen, Marquez bukott
Az edzés nagy részében Pedrosa állt az élen a MotoGP utolsó mugellói gyakorlásán, de a hajrában Doviziosónak sikerült egy hajszállal beférnie elé. A harmadik helyen Lorenzo zárt, csupán egy ezredmásodperccel elmaradva honfitársától.
részletekLorenzo óriási körrekorddal a Ducatik előtt, Marquez Q1-es
Rendkívül mozgalmas utolsó perceket hozott a legnagyobbak harmadik edzése az Olasz Nagydíjon: hiába mentek kiváló időket a hazai pályán versenyző Ducatik, az 1:46.617-es pályacsúcsot futó Jorge Lorenzóval ők sem tudtak mit kezdeni.
részletekRossi, Amerika, csajok – hétvégi program
Bár túlzás lenne azt állítani, hogy az év legfergetegesebb motorsportos hétvégéje következik, de azért az elkövetkező napokban is láthatunk majd izgalmas versenyeket, csak jó helyen kell őket keresni. Segítünk!
részletekPéntek délután is edzéselsőséget szerzett Dovizioso
Tovább remekel hazai versenyhétvégéjén Andrea Dovizioso és a Ducati: az olasz pilóta a délelőtti tréning után a péntek délutáni második gyakorláson sem talált legyőzőre. Ezúttal Marc Marquez lett mögötte a második, Jorge Lorenzo pedig a harmadik, míg a vb-éllovas Valentino Rossinak meg kellett elégednie a 9. pozícióval. Az első 13 pilóta ismét egy másodpercen belül zárt.
részletekDovizioso nyerte a roppant szoros nyitó tréninget
Kiválóan kezdte hazai hétvégéjét a Ducati, hiszen Andrea Dovizioso bizonyult a leggyorsabbnak az Olasz Nagydíj első szabadedzésén. Mögötte Jorge Lorenzo lett a második a Yamahával, míg a harmadik pozíciót szintén a bolognaiak kötelékébe tartozó Andrea Iannone szerezte meg, csupán 47 ezreddel elmaradva csapattársától. Az első 14 pilóta nyolc tizeden belül zárt.
részletek