DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

MotoGP

Rossi: Meg akarom mutatni, hogy még mindig tudok nyerni

A motogp.com szokásos nagydíjak utáni, „After the Flag” címre hallgató levezető műsorának ezúttal a bajnokságot öt forduló elteltével vezető Valentino Rossi volt a vendége. A Yamaha olasz versenyzője beszélt többek között a 10. vb-címről, a motivációról, a győzelmi ünnepléseiről, illetőleg arról is, hogy szeretne-e gyereket.

részletek

Egyre valószínűbb Indonézia visszatérése a naptárba

A gyorsasági motoros világbajnokságot felügyelő szervezet, a Dorna a minap tárgyalásokat folytatott az indonéziai kormánnyal és a Sentul Circuittel, amelyet követően Carmelo Ezpeleta úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az infrastrukturális feltételek adottak lesznek, a távol-keleti pálya már 2017-ben visszatérhet a MotoGP vérkerinségébe.

részletek

Dovizioso: A dobogó most már nem elég számunkra

Andrea Dovizioso az eddigi öt versenyből négy alkalommal is dobogóra állhatott, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően pedig harmadik helyen áll az összetettben. A Ducati olasz versenyzője szerint azonban el kell kezdeniük futamokat nyerni, ha ténylegesen harcban akarnak lenni a vb-címért.

részletek

Aleix Espargarót megműtik franciaországi balesete után

A suzukis Aleix Espargaro a Le Mans-i hétvége során többször is elesett, ám közülük kétségtelenül a harmadik szabadedzésen bemutatott óriási repülése volt a leglátványosabb. Mint a hétfői vizsgálatok során kiderült, ínszalagszakadást szenvedett a jobb hüvelykujjánál, amely miatt a mai nap során egy műtéten is átesik a spanyol versenyző.

részletek

Lorenzo uralta a versenyt Rossi előtt

Nagyon úgy tűnik, hogy Jorge Lorenzo megtalálta önmagát. A jerezi eredményét megismételve ismét övé lett a 25 pont. Mögötte csapattársa, Valentino Rossi ért célba, megelőzve a ducatis Andrea Doviziosót. A negyedik helyet nagy csatában Marc Marquez szerezte meg, aki valószínűleg többre számított ma.

részletek

Marquez volt a leggyorsabb vasárnap délelőtt

Ahogy a tegnapi kvalifikáció, úgy a ma reggeli bemelegítés is Marc Marquez elsőségét hozta, így a Repsol Honda világbajnoka várhatja a legjobb előjelekkel a délutáni futamot. Jorge Lorenzo lett a második az Andrea Iannone, Andrea Dovizioso sorrendben végző gyári Ducatik előtt, míg az összetettet vezető Valentino Rossi egy hetedik hellyel hangolt a versenyre.

részletek

Le Mans: Marquezé a pole, Rossi csak a 7.

Meggyőző fölénnyel biztosította be a Francia Nagydíj rajtelsőségét a címvédő Marc Marquez: a Repsol Honda spanyolja fél másodpercet osztott ki a mögötte végző ducatis Andrea Doviziósónak.

részletek

Meglepetés a MotoGP negyedik szabadedzésén

Lassan, de biztosan száradó pálya fogadta a királykategória mezőnyét Le Mans-ban a negyedik szabadedzésen. A félórás gyakorlás legvégére ért el ahhoz a határhoz az aszfalt, ahol már megérte felrakni a slick gumikat.

részletek

FP3: Lorenzo a végén robbantva lett a leggyorsabb

A MotoGP harmadik szabadedzése igazán csak a legvégén tartogatott izgalmakat Le Mans-ban. Az előző futam győztesének, Jorge Lorenzónak jött ki legjobban a lépés. A mallorcai a leintést követően futotta meg a hétvége eddigi legjobb körét. Mögötte Andrea Iannone és Cal Crutchlow végeztek.

részletek

Le Mans: Smith bukott, majd behúzta a 2. szabadedzést

A MotoGP Le Mans-i második szabadedzésén igen sok esést láthattunk. A legendás pályán a végül edzéselsőséget szerző Bradley Smith sem tudott végig motoron maradni. Smith mögött Jorge Lorenzo és Andrea Dovizioso végeztek. Dani Pedrosa hetedik helye biztató lehet, az viszont már kevésbé, hogy a bokszban ülve láthatóan fájlalta az alkarját.

részletek

Le Mans - 1. szabadedzés: Dovizioso nyitott az élen

Borzalmasan kezdődött a Francia Nagydíj hétvégéje a címvédő Marc Marquez számára, hiszen már az első percekben műszaki problémái adódtak a spanyolnak. A címvédő ennek ellenére is második lett végül, a ducatis Andrea Doviziosóval azonban ő sem boldogult, aki így megnyerte az első tréninget. Jorge Lorenzo lett a harmadik, a vb-éllovas Valentino Rossi pedig hetedikként zárt.

részletek

Ne maradj le semmiről - Itt a hétvégi menetrend

F1 ugyan nincs ezen a hétvégén, de a világ nagy versenysorozatai pályára lépnek Indianapolisban, Le Mans-ban és a Nordschleifén. Kell ennél több? Ha igen, akkor kövessétek a Kamion-Eb-t is!

részletek