MotoGP
Nakamoto: Rossinak mindig szüksége volt ellenségekre
A HRC alelnöke, Shuhei Nakamoto úgy véli, a Yamaha kilencszeres világbajnokának rendre volt egy-egy ellensége a pályafutása során, ugyanakkor ez mutatja meg igazán, hogy az olasz motoros is ember. 2016-ban már tiszta küzdelmet vár a „Doktor” és Marc Marquez között.
részletekTisztázták a kedvezményekre vonatkozó szabályokat
Bár az egységes motorvezérlő-elektronikai szoftver bevezetésével megszűnt a „gyári” és „Open” kategória, néhány engedmény így is érvényben maradt azon gyártók számára, akik nem értek el egyetlen száraz pályás győzelmet sem 2013 óta vagy nem szereztek kellő mennyiségű dobogós helyezést az utóbbi években.
részletekPedrosa a legesélyesebb 2016-ban?
Az LCR Honda brit motorosa szerint a Repsolnál versenyző spanyol a testalkata miatt jobban fog alkalmazkodni a visszatérő Michelin abroncsaihoz, így ő lehet a legesélyesebb az idei vb-elsőségre.
részletekLorenzo lecserélte bukósisakgyártóját
Azok után, hogy a regnáló világbajnoknak több ízben is problémája akadt a HJC termékeivel a tavalyi szezon során, a Yamaha spanyolja úgy döntött, hároméves szerződést ír alá a Sharkkal, így már idén is a francia márka sisakjaiban láthatjuk őt versenyezni.
részletekVinales elmondta, miben ki a legjobb
A fiatal spanyol motoros 2015-ben a MotoGP legjobb újonca lett, egy év tapasztalatával pedig már van rálátása arra, melyik pilótának mi az erőssége. A gyorsasági motoros világbajnokság weboldalának nyilatkozva elmondta, a versenyzés egyes területein kit tartott a legjobbnak a királykategória mezőnyéből.
részletekLorenzót nem zavarja Rossi népszerűsége
A Yamaha regnáló világbajnoka tisztában van vele, hogy csapattársa a MotoGP legnépszerűbb versenyzője, de állítása szerint ez nem befolyásolja őt a pályán. A spanyol motoros azt is elmondta, hogy a Yamahánál sosem érezte, hogy olasz kollégáját előnyben részesítenék.
részletekMarquez: „Pedrosa a legtehetségesebb közülünk”
A Repsol Honda fiatal spanyol motorosa úgy véli, ha csak a nyers tehetséget vesszük alapul, akkor saját csapattársa a legjobb a MotoGP jelenlegi mezőnyében. Marquez szerint Pedrosának a testalkatából származó hátrányokat is le kell küzdenie ahhoz, hogy felvegye a versenyt az élmezőny többi tagjával.
részletekRossi: Nem az idei volt az utolsó esélyem
A világbajnoki címről mindössze öt ponttal lemaradó olasz szerint 2016-ban többé-kevésbé ugyanarra a tempóra lesz képes, mint idén, függetlenül attól, hogy februárban már a 37. életévét is betölti.
részletekDrogfogyasztásért kapott kétéves eltiltást a korábbi csapatfőnök
Szenteste látott napvilágot a hír, miszerint Paul Bird szervezetében kokaint találtak júliusban, ezért a korábban a Superbike vb-n és a MotoGP-n is csapatfőnökként szereplő raliversenyzőt két évre eltiltották mindenféle sporttevékenységektől.
részletekÍgy töltik a szünidőt és az ünnepeket a MotoGP versenyzői
A karácsonyi időszak azon ritka alkalmak közé tartozik, amikor a gyorsasági motoros vb szereplői számára lehetőség nyílik, hogy meglátogatták rokonaikat vagy egy tengerparton lazuljanak.
részletekMarquez miatt teljesített ilyen jól idén a Yamaha
Lin Jarvis, a Yamaha csapatfőnöke szerint a Repsol Honda fiatal spanyoljának 2014-es eredményei sarkallták arra a mérnököket és a versenyzőket egyaránt, hogy minden eddiginél nagyobb koncentrációval vágjanak neki a 2015-ös évadnak.
részletekA Ducati nem tervez szabadkártyás indulásokat Stonernek
Claudio Domenicalli, a bolognai gyártó vezetője a hozzájuk tesztpilótaként visszatérő ausztrál roppant elkötelezett a márka iránt, ám a motoros sem tervez rajthoz állni egyetlen nagydíjon sem. Az idén egyértelműen előrelépő istálló 2016-ban legalább két futamot szeretne nyerni a MotoGP-ben.
részletek