A Moto3 első edzése után 9 óra 55 perckor lépett pályára a MotoGP mezőnye Olaszországban.
A 45 perces gyakorlás első köreiben felmérték a versenyzők a pálya körülményeit, ekkor még nem a gyorskörök futása volt az elsődleges céljuk. Ez azzal magyarázható, hogy az aszfaltcsík ideális íve szárazabbnak tűnt, de egyes részeken nedves vízfoltok látszódtak egy korábbi esőzés miatt.

Tíz perc elteltével a hazai közönség előtt motorozó Danilo Petrucci került az élre, de ekkor még csak kilenc versenyző futott mért időt. Többen rajtgyakorlatokat végeztek, mint például Valentino Rossi és Tito Rabat.
Fél órával a vége előtt Hernandez ugrott az élre Crutchlow és Pirro elé, 2:00.349-es idővel. Igen csendesen zajlott a gyakorlás a félidőhöz közelítve, ugyanis a mezőny nagy részének még mindig nem volt mért ideje. Rossi, Rabat és Redding viszont sokat köröztek a pályán a többiekhez képest. Redding az átmeneti abroncsokat, Rabat pedig az esőgumikat próbálta ki a pályán.
Crutchlow 10 perccel a vége előtt ugrott az élre, ekkor már jóval 2 perc alatti időt, 1:57.891-et motorozva. Az utolsó percekben többen a pályára merészkedtek. A legtöbb pilóta az átmeneti gumikon próbálkozott. Az első három helyen végül a következő versenyzők végeztek: Hernandez, Redding és Crutchlow. 14 versenyzőnek lett mért ideje a végén.
A királykategória tagjai legközelebb ma 14 óra 5 perckor folytatják a körözést a második szabadedzésen.
Az első szabadedzés végeredménye:
| 1. | Yonny HERNANDEZ | COL | Aspar Team MotoGP | Ducati | 1'54.199 | |
| 2. | Scott REDDING | GBR | OCTO Pramac Yakhnich | Ducati | 1'54.973 | 0.774 / 0.774 |
| 3. | Cal CRUTCHLOW | GBR | LCR Honda | Honda | 1'55.334 | 1.135 / 0.361 |
| 4. | Bradley SMITH | GBR | Monster Yamaha Tech 3 | Yamaha | 1'55.659 | 1.460 / 0.325 |
| 5. | Michele PIRRO | ITA | Ducati Team | Ducati | 1'56.411 | 2.212 / 0.752 |
| 6. | Maverick VIÑALES | SPA | Team SUZUKI ECSTAR | Suzuki | 1'56.966 | 2.767 / 0.555 |
| 7. | Eugene LAVERTY | IRL | Aspar Team MotoGP | Ducati | 1'58.757 | 4.558 / 1.791 |
| 8. | Alvaro BAUTISTA | SPA | Aprilia Racing Team Gresini | Aprilia | 1'59.101 | 4.902 / 0.344 |
| 9. | Andrea IANNONE | ITA | Ducati Team | Ducati | 1'59.808 | 5.609 / 0.707 |
| 10. | Tito RABAT | SPA | Estrella Galicia 0,0 Marc VDS | Honda | 2'00.742 | 6.543 / 0.934 |
| 11. | Loris BAZ | FRA | Avintia Racing | Ducati | 2'01.163 | 6.964 / 0.421 |
| 12. | Hector BARBERA | SPA | Avintia Racing | Ducati | 2'01.800 | 7.601 / 0.637 |
| 13. | Danilo PETRUCCI | ITA | OCTO Pramac Yakhnich | Ducati | 2'03.899 | 9.700 / 2.099 |
| 14. | Dani PEDROSA | SPA | Repsol Honda Team | Honda | 2'04.748 | 10.549 / 0.849 |
| Andrea DOVIZIOSO | ITA | Ducati Team | Ducati | |||
| Stefan BRADL | GER | Aprilia Racing Team Gresini | Aprilia | |||
| Aleix ESPARGARO | SPA | Team SUZUKI ECSTAR | Suzuki | |||
| Jack MILLER | AUS | Estrella Galicia 0,0 Marc VDS | Honda | |||
| Pol ESPARGARO | SPA | Monster Yamaha Tech 3 | Yamaha | |||
| Valentino ROSSI | ITA | Movistar Yamaha MotoGP | Yamaha | |||
| Marc MARQUEZ | SPA | Repsol Honda Team | Honda | |||
| Jorge LORENZO | SPA | Movistar Yamaha MotoGP | Yamaha |