DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Motor

Lorenzo új körrekorddal a pole-ban, Rossi csak hetedik!

Jorge Lorenzo elsőségéhez kétség sem fért a MotoGP Francia Nagydíjának időmérő edzésén. A szokatlanul sok eséssel tarkított kvalifikáción meggyőző fölénnyel utasította maga mögé Marquezt és Iannonét, míg Rossi csupán a hetedik rajthelyet tudta megszerezni.

Kettő óra után tíz perccel a Q1-el kezdetét vette a királykategória francia versenyének időmérő edzése. Miután mind a 11 résztvevő letudta az első mért körét, Petrucci állt a legjobban, majd kilenc tizeddel előzve a második Hernandezt. Kettejük közé azonban hamarosan Barbera és Espargaro is beférkőzött, sőt, utóbbi rövidesen a vezetést is átvette. Így valamivel a felén túl A. Espargaro, Petrucci, Barbera, Laverty, Hernandez, Redding, Rabat, Miller, Bradl, Bautista és Baz volt a sorrend. A továbbjutó helyek kapcsán nem is történt más: ugyan mindenki közelebb férkőzött Vinaleshez, ám végül sem őt, sem Petruccit nem sikerült letaszítani az első két helyről, így ők jutotta tovább a második szakaszba.



Jorge Lorenzo hihetetlen idővel nyitotta a második felvonást: a hétvége eddig legjobb, 1:32.437-es körével majd egy másodpercet adott mindenkinek. Iannone ugyan gyorsan felzárkózott mögé alig hét századra, ám a javításra nem sok idő maradt, Pedrosa ugyanis elcsúszott a hármas kanyarban, a motorja pedig a pálya közepén pihent meg. Ekkor Lorenzo, Iannone, Rossi, P. Espargaro, Marquez és Pedrosa alkotta az első két sort.

Mire a spanyol Hondáját félretolták a pályáról, újabb bukás jött: ezúttal Iannone alól ment ki a motor a pálya végén. Ez azonban nem zavarta meg csapattársát abban, hogy feljöjjön a harmadik helyre, Smith pedig az ötödik helyig ugrott előre. Kettejük között Pol Espargaro helyezkedett el, ez pedig azt jelentette, hogy Rossi a hatodik, Marquez csak a hetedik helyen állt ekkor! A Honda spanyol világbajnoka azonban nem esett kétségbe: még a leintés pillanata előtt a második helyre ugrott.

Lorenzo is javított, elsőként bement 1:32 alá, 1:31.975-ös ideje új körrekordot is jelentett egyben. Rossinak azonban nem sikerült hasonló, a kilencszeres világbajnok így legjobb esetben is csak a hetedik helyben reménykedhetett! Ennél lejjebb végül nem csúszott, többek közt Petrucci esésének is köszönhetően. Lorenzo elsőségét szintén nem veszélyeztette senki, így meggyőző, majd fél másodperces előnnyel utasította maga mögé Marquezt és Iannonét. A második sorba P. Espargaro, Dovizioso és Smith verekedte be magát, Rossi pedig a hetedik helyről várhatja majd a holnap 14:00-kor rajtoló futamot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: