MonacóiNagydíj
Újra pezsgőt kapnak a dobogósok
Idén még a pódiumon locsolt italnak is külön története van: eleinte nem pezsgőt, hanem habzóbort kapott a legjobb három, az új beszállítóval való megállapodás azonban hamar felbomlott.
részletekEcclestone: Tudtam, hogy a Ferrari nem engedi nyerni Raikkönent
Az F1 egykori vezérének nem kell a szomszédba mennie, ha olajat akar önteni az összeesküvés-elméletek tüzére - a Monacói Nagydíjon látott Ferrari-győzelemről is megvolt a véleménye.
részletekÚj bokszépületet kap a monacói pálya
Utoljára 2004-re alakították át a bokszkomplexumot a monte-carlói kikötőben, a szervezők pedig megerősítették, hogy 2018-ra újfent megújulnak a helyszíni létesítmények.
részletekNem jött be a Sauber számítása Monacóban
Miután Pascal Wehrlein nyolcadik lett Barcelonában, a csapat pedig bevetette frissítéseit, okkal reménykedtek újabb erős versenyben. Talán nem Monte-Carlóban kellett volna megújítani a C36-ot.
részletekRetro – Rekordot jelentő monacói siker
1973-ban ezen a napon rendezték a szezon hatodik versenyét Monte-Carlo utcáin, ahol a győztes utolérte az akkori örökranglista éllovasát, emellett pedig egy későbbi világbajnok is bemutatkozott.
részletekA Force India indulatosan megvédte Perezt
Elég a Toro Rosso panaszkodásából, sőt, inkább azzal foglalkozzon Kvjat, hogy normálisan elforduljon, ahogy mindenki más - nagyjából ez a Force India véleménye.
részletekRetro – Az első nagydíj előzés nélkül
Egészen 2003-ig kellett várni arra, hogy megszülessen ez a nem túl kívánatos rekord – azóta többször is megismétlődött. Pedig a Monacói Nagydíj nem is volt olyan rossz verseny.
részletekRaikkönen 3262 napja - monacói statisztikák
A Ferrari és versenyzői hosszú negatív sorozatoknak vetettek véget, Lewis Hamiltont kísértik a Raikkönen-pole-ok, Jenson Button pedig egy jelentős listán lépett előrébb egyszeri beugrásával.
részletekJos Verstappen: Miért dühös Max?
Apja fejtette ki, miért hozta ki a fiatal hollandot a sodrából a balszerencsés monacói gumitaktika. A nyughatatlan Verstappen visszanézte a nagydíjat, csak hogy megértse, mi miért történt.
részletekAz Indy 500 ellopta a show-t Monacótól
Bár megint nulláztak, nem teljesen reménytelen a McLaren helyzete, ráadásul a Monaco GP rajtja előtti attrakciójuk egészen szenzációs volt - akárcsak az, amit Alonso produkált a Brickyardon!
részletekÖt dolog, amit Monacóból és Indyből tanultunk
Május utolsó hétvégéje mindig piros betűkkel szerepel a motorsportrajongók naptárában - az F1-es Monacói Nagydíj és az Indy 500 több tanulsággal is szolgált számunkra.
részletekA Sauber főnöke nagyon dühös Buttonra
2009 F1-es világbajnoka amatőr manőverrel falra kente fiatal társát, Pascal Wehrleint, a hinwili istálló első embere pedig nagyon bosszús a brit hibája miatt.
részletek