DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda

Mercedes

Mercedes: Öt tizedet bukunk az egyenesekben a Ferrarihoz képest

Toto Wolff, a címvédő gárda F1-es csapatvezetője szerint a hockenheimi időmérő egyértelműen rámutatott, hogy már komoly a lemaradásuk erőforrás terén a legfőbb riválisukkal szemben.

részletek

Bottas: Egyszerűen gyorsabb volt a Ferrari

Kis híján megtréfálta az F1-es Német Nagydíj időmérőjének végén Sebastian Vettelt, a finn pilótának azonban be kellett érnie a második hellyel. De onnan is harcba szállna a győzelemért.

részletek

Kiderült, Hamilton okozta-e a meghibásodást

Közvetlenül az időmérő edzés vége után még sem a brit pilóta, sem Toto Wolff csapatvezető nem tudott erre pontos választ adni, azóta azonban a Mercedes közleményt adott ki ezzel kapcsolatban.

részletek

Rosberg: Hamilton hitehagyottnak tűnt

A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg elmondta, hogy Lewis Hamilton testbeszéde olyasvalami, amihez nincs hozzászokva volt csapattársától, és szerinte hitehagyottság jele lehet.

részletek

Hamilton nem teljesen érti, mi történt

A címvédő brit úgy érzi, már azelőtt probléma adódott a Mercedesszel, hogy a rázókőre hajtott az F1-es Német GP időmérőjén, Toto Wolff szerint viszont az okozta a hidraulikai meghibásodást.

részletek

Ennyi minden történt a kvalifikáción

Zuhogó esőt és egy csonka szabadedzést láthattunk néhány órával az időmérő előtt, amelyen még az esőtől függetlenül is óriási meglepetésre a két Sauber volt a leggyorsabb. Jöhetett az időmérő, már szárazon.

részletek

Hamilton miatt nem készítheti el az interjúkat Rosberg

Nico Rosberg úgy volt, hogy az éven többször is elkészítheti az időmérő edzés és a verseny utáni interjúkat az első három helyezettel, de végül egyszer sem tehette ezt meg.

részletek

Bottas: Mindenki az én ülésemre pályázik

Csütörtökön Lewis Hamilton, pénteken Valtteri Bottas szerződéshosszabbítását jelentették be hivatalosan a Mercedesnél. Ezzel a finn megőrizte a mezőny leginkább áhított versenyzői ülését.

részletek

Marad nagy bejelentés a Magyar Nagydíjra is?

Záporoznak a hírek az F1 jövőjével kapcsolatban, akár versenyzőfronton, akár a bajnokság egészét tekintve. Gyaníthatóan messze vagyunk még a végétől, és juthat még nekünk is jövő héten.

részletek

Mercedes: Szoros hétvégének nézünk elébe

Lewis Hamilton mindkét szabadedzést a második helyen zárta, de elmondta, hogy szombaton és vasárnap is legalább ennyire szoros csatára számít, Bottas pedig elégedett volt a mai napjával.

részletek

Megint egy Red Bull az élen, Verstappen „tetemes” előnyben

A Német Nagydíj első szabadedzése hihetetlenül szoros küzdelmet hozott, melynek végén Ricciardo és a Red Bull bizonyult a leggyorsabbnak. A másodikon sem szakadt szét a mezőny.

részletek

Rekordok és statisztikák Hockenheimből

Tizenegyedik állomásához érkezik az idei Formula-1-es világbajnoki sorozat. Összeszedtünk néhány érdekességet és mérföldkövet. Miben a legjobb Raikkönen, miben Hamilton?

részletek