McLaren
Pályán a McLaren-Honda Abu Dhabiban
Ha csak egyetlen installációs kör erejéig is, de pályára gurult a McLaren átmeneti, immár Honda-motorral hajtott F1-es autója Abu Dhabiban. Itt vannak az első képek.
részletekKésve lépett pályára a McLaren-Honda
Kedden elkezdődött az F1 tesztje Abu Dhabiban, két nappal a 2014-es szezonzáró után, a McLaren azonban az első órákban nem gurult ki a bokszból. Eric Boullier elmondta, miért.
részletekBottas vezet, a McLaren-Honda nem bújt elő
Féltávnál Valtteri Bottas áll a köridőlista élén az F1 szezon utáni tesztjének első napján. Verstappen műszaki hiba miatt autót tört, a McLaren-Honda egyelőre nem nézett ki a bokszból Abu Dhabiban.
részletekMár Dennis is Alonso érkezéséről beszél
Persze nem nyíltan, csak név nélkül, de immár Ron Dennis is egyértelműen arról beszélt, hogy a 2015-ös F1-es szezonban Alonso visszatér a McLarenhez – a csapatvezető házassági metaforát használt.
részletekKedden mindenki meglátja a McLaren-Hondát
Az F1 szezont követő tesztjén a riválisok először pillanthatják meg működés közben a McLaren-Hondát – persze ez még csak egy az idei szabályoknak megfelelő „átmeneti” autó lesz.
részletekA McLaren csak december elején dönt
Bár felröppent a hír, hogy döntés született Jenson Button elküldéséről, Ron Dennis leszögezte, hogy csak december elején határoz a McLaren igazgatótanácsa a 2015-ös F1-es pilótafelállásról.
részletekTesztfelállás: 1 bajnok és 9 újonc a pályán
A szezon még alig ért véget, a mezőny máris készülődik 2015-re, hiszen kedden Abu Dhabiban megkezdődik a kétnapos teszt. Lesz egy halom újonc a pályán, sőt valaki már „át is igazolt” jövő évi csapatához.
részletekŐk vezetik a Ferrarit és McLarent a teszten
Kedden, két nappal az Abu Dhabi Nagydíj után már indul a felkészülés a 2015-ös F1-es szezonra. A Ferrari és McLaren is beveti fiatal tesztpilótáit, utóbbi csapatnál egyedül ő fog vezetni.
részletekButton: Apám ideges lenne, ha látná a mostani helyzetemet
Jenson Button a BBC-nek nyilatkozva őszintén beszélt arról, mennyire nehéz volt számára az idei versenyszezon édesapja, John Button januári elvesztése miatt, akinek hiánya a legboldogabb pillanatokban hasított belé a legnagyobb fájdalommal.
részletekAlonso több évre ír alá a McLarenhez
Bár új csapatát még mindig nem nevezte meg, Alonso szavaiból minden korábbinál egyértelmű, hogy a McLarennél folytatja F1-es karrierjét, ahol többéves szerződést ír(t) alá.
részletekFelemás búcsú a McLarennél
Jenson Button sikeres versennyel zárta talán utolsó F1-es megmérettetését, míg Kevin Magnussen éppen kicsúszott a pontzónából, de ő sem tudja, lesz-e folytatás jövőre.
részletekButton nem gondolkozik a távozáson
Jenson Button ismét remek versenyt produkált a McLaren volánja mögött, az autóból kiszállva elmondta, nem érezte úgy, mintha utoljára állt volna rajthoz az F1-ben.
részletek