DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

McLaren

Nem biztos Alonso 2018-as maradása

Az első teszt alapján úgy tűnik, ismét nagy problémák vannak a McLaren F1-es csapatánál – habár Fernando Alonso kitart az istálló mellett, Eric Boullier szerint a jövő évben már nem biztos, hogy így lesz.

részletek

F1-es motorguru hagyja el a Hondát

A Schumacher-érában fontos szerepe volt a Ferrarinál, most viszont annyira nem ért egyet a japánok ötleteivel, hogy inkább távozik az F1-es projektből - nem túl biztató hír a McLaren számára.

részletek

McLaren: A Honda három év lemaradásban van

A komplex hibrid motorok miatt nincs lehetőség rövid úton való javulásra, a Honda hátránya pedig abból fakad, hogy évekkel később kezdtek dolgozni motorjukon, mint mások. Eric Boullier logikája szerint a McLaren-Honda talán már sosem fogja utolérni a többieket.

részletek

Alonso: Elnézést kellene kérnünk a rajongóktól

Habár Fernando Alonso örül a Formula-1 idei szabályváltoztatásainak, a McLaren versenyzőjének vannak kétségei az idei erősorrendet illetően – szerinte továbbra sem a pilóták képességei döntenek majd.

részletek

Közelében sincs a várt szintnek a McLaren

Ezt a wokingi F1-es istálló versenyigazgatója, Eric Boullier ismerte el Barcelonában: elmondása szerint a szezon első felében a pénteki edzéseket is tesztelésre lesznek kénytelenek használni.

részletek

Vandoorne a szenvedés ellenére is bizakodó

Hiába a McLaren-Honda gyatra kezdése a 2017-es F1-es tesztidőszakban, az istálló gyakorlatilag újoncnak számító pilótája továbbra is optimista, s inkább a jobban sikerült napokra szeretne építeni.

részletek

A McLaren jobb helyzetben van, mint tavaly

Legalábbis így írja le a csapat mostani szituációját Eric Boullier, a wokingiak F1-es főnöke. A francia kitért a motorproblémák súlyosságára, és a spanyolországi első tesztet is értékelte.

részletek

„Alonso már most gyomorideggel vezet”

A korábbi F1-es spanyol nem számított rá, hogy a McLaren új autója ennyire instabil lesz. A Ferrari és Mercedes teljesítményét viszont igencsak meggyőzőnek tartja.

részletek

Aggódik a Honda a motorhibák miatt

Jövő héten már az Ausztrál Nagydíjon használt erőforrást tesztelnék, de nem tudják, miért hibásodott meg egyik egységük. Nincs irigylésre méltó helyzetben a McLaren-Honda a szezon kezdetén.

részletek

A Honda nem tudja, hogy mi a gond

A japán F1-es motorgyártó elnézést kér Alonsótól és Vandoorne-tól az elvesztegetett időért, de hát ez még csak teszt - vannak gondok, de biztosan meg fogják őket oldani. Legalábbis ezt mondják.

részletek

A Honda nagyon sajnálja a McLaren pilótáit

A tíz F1-es csapat közül a McLaren igencsak a vert mezőnyben kullogott eddig mind a megtett körök számát, mind pedig a köridőket illetően, a Honda főnöke pedig próbál együtt érezni Fernando Alonsóval és Stoffel Vandoorne-nal az elvesztegetett és értékes idő miatt.

részletek

Ezt mondja a Honda és a McLaren a szakításról

Szerdán kapott szárnyra a híresztelés a barcelonai paddockban, mely szerint a McLaren le szeretné cserélni a Hondát, a két fél képviselői ezért rögtönzött sajtótájékoztató formájában próbálták eloszlatni a feltételezéseket.

részletek