McLaren
Wurz egy kézzel is vezetni tudta a McLarent
A 2005-ös San Marinói Nagydíjról legtöbbünknek Fernando Alonso és Michael Schumacher gigantikus párharca ugrik be. és éppen ezért feledkezünk meg a harmadik helyen végző Alex Wurzról, aki fél kézzel kormányozta dobogóra McLarenjét.
részletekAz F1-es tesztek legkínosabb pillanatai
A barcelonai nyolc nap szokatlanul kevés pálya melletti kirándulást hozott, ám így is gazdagabbak lettünk pár furcsa mozzanattal - ahogyan néhány kellemetlen hírrel is.
részletekAlonso: Nem számítok rövid távú megoldásra
A spanyol F1-es pilóta számára nem is alakulhatott volna szerencsétlenebbül az előszezon, hiszen sokkal több időt töltött a garázsban, mint a pályán, frusztrációjának pedig azóta is folyamatosan hangot ad.
részletekA Honda megtalálta a motorhibák okát
Úgy fest, a Honda mérnökei végre megtalálták a sorozatosan visszatérő motorhibák okát, ami a barcelonai teszten számtalan alkalommal sújtotta a McLaren csapat autóját. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy váratlanul nagy vibráció éri az autót nagy sebességnél és a motor gyakorlatilag saját magát rázza szét a meghibásodásig.
részletekA Honda nem csak a megbízhatóság miatt aggódik
A McLaren F1-es csapatának előszezoni felkészülését folyamatos műszaki hibák hátráltatták Barcelonában, ezért megtett körök tekintetében a lista alján végeztek - ám a Hondát nem csak a megbízhatóság aggasztja
részletekAlonso még nem veszítette el a reményt
Habár az utolsó napon is kétszer megállt autója, Fernando Alonso mégis bizakodva int búcsút a tesztidőszaknak. A spanyol hisz benne, hogy megoldják a problémákat Ausztráliáig.
részletekAz exvilágbajnok szerint is Alonso a csúcs
A kétszeres F1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi szerint továbbra is Fernando Alonso a jelenlegi mezőny legjobb pilótája - azt is elárulta, hogy miért és azt is, hogy miben kell nagyot javulnia a sportágnak.
részletekRaikkönen pazar idővel a teszt leggyorsabbja
Az utolsó napra tartogatta a nagy durranást a Ferrari: azt a bizonyos 1:18-as időt, amelyet másfél héten át vártunk, végül Kimi Raikkönen hozta el, igazolva az F1 új korszakának gyorsaságát.
részletekPénteken is motorgondok a Hondánál
Nem szűnik egyelőre a McLaren Hondánál a motorprobléma. A jelek szerint ugyanazok az erőforrással kapcsolatos gondok jelentkeztek ma délelőtt Fernando Alonsonál, mint tegnap Stoffel Vandoorne-nál.
részletekCsapattársa nyugalomra intette Alonsót
A spanyol pilóta nemrég komoly kirohanást intézett a McLaren motorpartnere, a Honda ellen, ám az első teljes F1-es szezonjára készülő Vandoorne megpróbálja nyugodtabban kezelni a helyzetet.
részletekNincs válság a McLarennél
A McLaren határozottan cáfolja, hogy krízis lenne az állandó motorgondok miatt és egyáltalán nem gondolnak a Hondával való szakításra.
részletekMég nem minden problémára derült fény a McLarennél
Stoffel Vandoorne szerint a korábbi fejlődés után meglepetésként érte a wokingi F1-es istállót a mostani szenvedés – pedig a hosszabb etapok hiánya miatt még nem is teljes a problémák listája.
részletek