DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

Mansell

Így született a Mansell, az Alesi és a Palik-kanyar

Évek óta visszatérő téma hazai autósportos berkekben, hogy miért nincs hivatalos neve a Hungaroring kanyarjainak. A szurkolói köznyelvben, illetve a honi versenyzőtársadalom belső nyelvhasználatában azonban három kanyar nem-hivatalos elnevezése is szélesebb körben elterjedt.

részletek

HGP 1987 – Mansell-dráma, Kesjár autóba ült

Nigel Mansell elguruló kerékanyája írta be a sportág történetébe a második hungaroringi F1-es futamot, ám egy ennél a magyar szurkolók számára sokkal jelentősebb dolog is történt azon a hétvégén.

részletek

HGP 1986 – Piquet élete előzésével győzött

Idén immár 30. alkalommal rendezik meg a Hungaroringen a Magyar Nagydíjat, s a kerek évforduló alkalmából úgy döntöttünk, hogy hétről hétre felidézzük az eddigi huszonkilenc versenyt. A Formula-1 Magyarországra hozatalának előzményeivel, illetve az első mogyoródi futammal kezdjük a cikksorozatot, mely egészen a július végi versenyig el fog tartani.

részletek

Retro – Az olasz zseni, aki rosszkor született

Michele Alboreto 1956. december 23-án látta meg a napvilágot Milánóban. Az olasz motorsport kimagasló tehetsége volt, aki valószínűleg csak azért nem lett F1-es világbajnok, mert abba a korszakba született, amikor Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Nigel Mansell, Keke Rosberg és Nelson Piquet is versenyzett.

részletek

Csapattársak a vb-cím döntő ütközetében

A csapattársak közötti, utolsó futamra maradó világbajnoki döntő meglehetősen ritka az F1-ben. Az izgalmakat csak felsrófolta, hogy bármilyen taktikát számoltak ki maguknak, akárhány variációt futattak le az elemzésekben, akármit főztek is ki, a valóság szerencsére mindig talált egy még izgalmasabb forgatókönyvet.

részletek

A szívek bajnoka már biztosan Hamilton lesz?

A bajnoki döntőhöz közeledve Nigel Mansell felidézte saját 1986-os kálváriáját, és utalt arra, hogy ha Lewis Hamilton nem is hódítja el a végső trófeát, a közönség szemében a brit lehet az év legjobbja.

részletek

„Hamilton célba veheti Schumacher csúcsát”

Lewis Hamilton hétvégén szerezte meg 32. futamgyőzelmét, amellyel Nigel Mansellt megelőzve a legeredményesebb brit F1-es versenyzővé vált. Mansell szerint messze még az út vége.

részletek

Már Hamilton minden idők legjobb brit F1-ese

Lewis Hamilton pályafutása 32. futamgyőzelmét szerezte meg az austini USA Nagydíjon, ezzel pedig új fejezetet írt hazája Formula-1-es történetébe.

részletek

Retro – Senna harmadszor a világ tetején

Ayrton Senna Suzukában bebiztosította harmadik F1-es világbajnoki címét, tett egy gyönyörű gesztust csapattársa felé, majd nyilatkozatával nagy vihart kavart. Mindez épp ezen a napon történt 1991-ben.

részletek