DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd

Költségek

Mosley: Ha így folytatja, az F1 összeomlik

Az FIA korábbi elnöke a csapatok anyagi helyzete miatt vázol fel baljós jövőképet, szerinte az istállók fele nem engedheti meg magának a versenyzést jelen körülmények között.

részletek

Ecclestone új ötlete: Autók 15 millióért

Ez az F1 urának legújabb javaslata, amellyel drámaian csökkenthetné a sportág költségeit. Rámutatott arra is, milyen elképesztő különbségek uralkodnak kicsik és nagyok között.

részletek

Kívülről könnyebb: Ez kell az F1-nek

Tony Fernandes, a Caterham korábbi tulajdonosa már csak külső szemlélőként, a futballal összehasonlítva magyarázta el, mire van szüksége a sportnak. Az izgalmasabb versenyek mellett költséghatárra.

részletek

Dennis: A kiscsapatok fegyelmezzék magukat

Határozott véleménye van a McLaren vezérigazgatójának arról, hogy a mezőny kevesebb pénzből gazdálkodó alakulatai miért kardoskodnak folyamatosan költségsapka mellett. Ron Dennis szerint nekik sem a spórolás a céljuk.

részletek

McLaren: Ha változás, akkor legyen drámai

Ron Dennis, a McLaren vezetője azt akarja, hogy 2017-ben jelentős szabályváltozások történjenek az F1-ben. Elmagyarázta, miért nem lehetséges a költséghatár bevezetése.

részletek

A csapatok túlélése fontosabb, mint a lóerők

Néhány éven belül esedékes az 1000 lóerős motorok érkezése, de ennél fontosabb kérdések is vannak napirenden – hívta fel a figyelmet egy mérnök, aki korábban az F1-ben dolgozott.

részletek

„A Formula-1 üzletileg nem működőképes”

Az F1-ben évtizedek óta jelen levő Pat Symonds, a Williams szakembere kifakadt a sport jelenlegi helyzetére. Elfogadhatatlannak tartja, ami jelenleg a kisebb csapatokkal folyik.

részletek

A Renault szerint olcsóbb lesz az F1

A motorszállító szakembere amellett érvelt, hogy felesleges V8-as motorok visszatéréséről beszélni, a méregdrága V6-os erőforrások költsége ugyanis idővel csökkenni fog.

részletek

„Senki sem kényszeríti a csapatokat az F1-be”

Ron Dennisnek is megvan a saját, markáns véleménye a mezőny anyagilag rosszul álló csapatairól. Ugyanakkor azt is felismeri, hogy a sportágnak segítenie kell őket.

részletek

Költségkrízis: Áttételes hatás és V6

Az F1 csapatai ma tárgyalnak a költségek kérdéséről. Eric Boullier arra figyelmeztetett, ha egy területen próbálnak javítani, az egy másik ponton üthet vissza. Kaltenborn szerint helyes döntés volt a motorváltás.

részletek

Williams: Milyen költségkrízis?

Míg a kisebb F1-es csapatok többsége tarthatatlan költségekről beszélt és a túlélésért küzdött, egy társuk, amely mögött szintén nem állnak hatalmas pénzek, a Mercedest üldözte.

részletek

Wolff: Nem élhetünk szocialista rendszerben

A Mercedes ügyvezetője szerint további csapatokat egyelőre nem fenyeget a megszűnés veszélye, ám hangsúlyozta, hogy a Caterham és a Marussia bukása mindenekelőtt a saját vezetőségeik hibája.

részletek