KínaiNagydíj
Rosberg: Jól döntött a Ferrari
A csapatutasítások szinte már a Formula-1 velejárói az elmúlt időszakban. Nico Rosberg szerint a Ferrari főnökei helyében ő is megpróbálta volna a sanghaji lépést, bár sajnálja Charles Leclerc-t.
részletekUgyanaz a motorhiba harmadszor a Renault-nál
Nem volt még tiszta hétvégéje 2019-ben a Renault-nak. A Kínában fellépő motorhibát ugyanúgy az MGU-K problémája okozta, mint a korábbi két helyszínen, bár lehet, hogy kivédhető lett volna.
részletekKubica: A felvezető kör volt a legizgalmasabb
Ismét az utolsó helyen végzett Robert Kubica, aki elkeseredetten beszélt Kínai Nagydíjáról: az első körben inkább hagyta a többieket, hiszen tudta, hosszú távon nincs esélye. Legnagyobb gyengéje most a versenytempó.
részletekLeclerc megérti a Ferrari döntését
Charles Leclerc kénytelen volt elengedni csapata utasítására Sebastian Vettelt, ami a dobogójába került. A monacói pilóta megmagyarázta a helyzetet, és elfogadta a Ferrari álláspontját.
részletekWolff: A Ferrarira visszaüt a csapatutasítás
Darázsfészekbe nyúlt a Scuderia, vélekedik a Mercedes főnöke: az is elképzelhető, hogy ezután a pilóták követelnek majd helycserét. Ugyanakkor megérti, ami a rivális csapatnál folyik, hiszen Maranellóban és Brackley-ben is két „alfa versenyző” szolgál.
részletekKi kit okol a Sainz–Kvjat–Norris balesetben?
Három pilóta versenyét pecsételte meg a Kínai Nagydíj elején történt ütközés. Sainz szerint egyértelmű, hogy a rajt után túlságosan siető Kvjat hibázott, az orosz viszont a stewardokkal akar beszélni, miért kapott büntetést.
részletekRicciardo: Mindkét autóval célba kellene érni
Daniel Ricciardo megszerezte első pontjait a Renault színeiben idén, de a csapat nem lehet maradéktalanul elégedett, mert csapattársa kiállt a futamból. Az ausztrál a futamát értékelte.
részletekMagyarázatot követel Kvjat a stewardoktól
Hidegzuhany Danyiil Kvjat számára, hogy a Toro Rosso tempóját megint nem tudta értékesíteni. Nem érti, a két McLarennel való ütközésért miért kapott büntetést: alulkormányzottságról szerinte szó sem volt.
részletekRaikkönen: Másokat is elkaphattunk volna
Nem teljesen elégedett a Kínai Nagydíjon megszerzett 9. helyével Kimi Raikkönen, aki úgy érezte, a Renault ellen is fel tudta volna venni a kesztyűt, ha a futam végén a gumik nem akadályozzák meg ebben.
részletekA Red Bull örül az egyik Ferrari legyőzésének
A negyedik hely volt a maximum az energiaitalos alakulat számára, és ezt Max Verstappennel sikerült véghezvinniük. Pierre Gasly pedig első pontjait szerezte meg a Red Bull-lal, így Horner elégedett.
részletekVerstappen: Meg kellett próbálnom megelőzni Vettelt
A tegnapi időmérős incidens után a Kínai Nagydíj derekán is összecsapott Max Verstappen és Sebastian Vettel. A remek csatából a német jött ki győztesen, Verstappen szerint a 4. hely volt a maximum.
részletekLeclerc: Biztos volt valami oka a döntésnek
Charles Leclerc nem akart elhamarkodottan ítélkezni a Ferrari számára hátrányos taktikai döntéseiről a Kínai Nagydíj leintését követően, de azt elismerte, hogy a csapat érdeke került előtérbe a sajátjával szemben.
részletek