Horner
Szenvedésre számít a Red Bull otthon
Az egész eddigi idény katasztrofálisan alakult, Kanadában azonban mélypontra kerültek, a Red Bull pedig nem számít sok jóra az év következő állomásán, Ausztriában sem.
részletekA Mercedesen múlhat a Renault maradása
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner továbbra is tart attól, hogy motorpartnerük távozik az F1-től, ha a szabályok nem változnak. Erre pedig a Mercedes beleegyezésére lenne szükség.
részletekHorner: Csalódottság beszélt Ricciardóból
Az ausztrál F1-es pilóta finoman szólva nem volt elégedett a Red Bull autójával – a csapatfőnök szerint a frusztráció beszélt belőle, emellett nem a fejlesztések, hanem beállításai voltak rosszak.
részletekSemmi sem tetszik a két Red Bullosnak
Igencsak elégedetlenül nyilatkozott Ricciardo és Kvjat a kanadai F1-es időmérő után, ahol nem tudtak kitűnni a Q3-ban. Motorerőre, pályára, gumikra egyaránt érkezett panasz.
részletekA nagycsapatok a „bérautókról” tárgyaltak
A négy nagy F1-es istálló kanadai tárgyalásán a „franchise autók” kérdésével foglalkoztak, mely tulajdonképpen az ügyfélautók tervének helyébe lépett – ha szükséges, Wolff szerint bevezethetik.
részletekVilleneuve és Alonso háborút akar, a Red Bull békepárti
Természetesen modern értelemben vett háborúról beszélünk, jelen esetben az F1-es gumiháború újbóli bevezetésének kérdéséről. Lássunk két-két prominens véleményt pro és kontra.
részletekHornerék romantikus nászútja a francia riviérán
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner és kedvese, Geri Halliwell májusban mondták ki egymásnak a boldogító igent, nászútjukat pedig gyönyörű dél-franciaországi tájakon töltötték.
részletek„Helmut Marko mindent nevén nevez”
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner Monaco után védelmébe vette Danyiil Kvjatot, akinek teljesítményével az alakulat tanácsadója, Helmut Marko nem volt elégedett.
részletekF1-Archív: Roncsderbi és botrány Monacóban
Visszatérhet a Wolf, reménykedő Honda, Coulthard a pole-ban, Dixon nem jön az F1-be, elhunyt Michelin-vezér, Schumacher meglepetése - ezek voltak az elmúlt 20 év F1-es hírei május 26-án.
részletekBüntetésért megy a Red Bull Kanadába?
Christian Horner csapatfőnök is beismerte, könnyen lehet, hogy tavalyi győzelmük helyszínén, a motorokat igénybe vevő montreali pályán kapják meg első tízhelyes rajtbüntetésüket.
részletekTovábbra sem cserélt motort a Mercedes
Hamilton és Rosberg azokkal az erőforrásokkal teljesítette Monacót, amelyeket az F1-es szezonnyitó óta használnak. Eközben a Red Bull pilótái lassan büntetést kapnak, a Ferrari pedig rövidesen fejlesztést mutathat be.
részletekA csapatok visszasírják Mosley diktatúráját
Hiába van az istállók kezében a sport irányítása, azok most mégis szabadulnának tőle. Nem akarnak vitatkozni, azt szeretnék, ha Jean Todt és Bernie Ecclestone döntenének az F1 jövőjéről.
részletek