DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

Hamilton

Lauda javította múltkori nyilatkozatát

A Mercedes F1-es csapatának ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke Monaco után azt mondta, Sebastian Vettel kiesésére van szükség ahhoz, hogy visszatérjenek a vb-csatába - az osztrák most módosított kijelentésén.

részletek

Kicsattanó Hamilton és cipőzés a dobogón

A két Mercedes-pilóta az 1-2-es eredményt jegyző csapat előrelépéséről áradozott a montreali interjúk során. Ricciardo, akire a legnagyobb nyomás nehezedett a futamon, levezetésként visszatért egy régi szokásához.

részletek

Mercedes: Tökéletes kombinációnk van

A csillagos alakulat fölényes kettős győzelemmel vágott vissza a monacói vereség után, így nem csoda, ha sportigazgatójuk arcán is széles a mosoly az F1-es Kanadai Nagydíj leintését követően.

részletek

Hamiltonnal az élen Mercedes 1-2 Kanadában

Lewis Hamilton a 65. pole-pozíciója után a győzelmet is behúzta Kanadában. Mögötte csapattársa, Valtteri Bottas végzett, a dobogó legalsó fokára pedig Daniel Ricciardo ért be.

részletek

„Alonso, Vettel és én csináljuk a show-t”

Lewis Hamilton beszélt Fernando Alonso és az ő kapcsolatáról, amikor még egy csapaton belül versenyeztek. A brit úgy gondolja, hogy csak néhány versenyző képes szolgáltatni a show-t az F1-ben.

részletek

Hamilton Schumacher rekordját is le akarja győzni

Példaképe, Ayrton Senna pole-pozícióinak számát Kanadában beérte Lewis Hamilton: vajon ez a fontosabb neki, vagy az, hogy a Michael Schumacher nevéhez fűződő csúcsot megdöntse?

részletek

Vettel: Hamilton jobb volt, de a futamon elkaphatom

Bár a harmadik szabadedzésen a Ferrarik voltak az élen, az időmérőn Lewis Hamilton mindenkit elvert tökéletes körével. Vettel azonban úgy érzi, bőven van esélye a győzelemre a versenyen.

részletek

Hamilton mégsem a valódi Senna-sisakot kapta meg

Lewis Hamilton szombaton az időmérő után egy eredeti Ayrton Senna által viselt bukósisakot kapott ajándékba, ám azóta megszólalt Senna családja és kiderült, ez bizony nem az eredeti.

részletek

Hamilton: Ennek biztosan lesz helye otthon!

A brit F1-es pilóta különleges ajándékot kapott példaképe családjától, és még az időmérő utáni sajtótájékoztatóra is magával vitte a brazil versenyen is viselt sisakját.

részletek

Hamilton az első rajtkockánál sokkal többet kapott ma

Vettel lát esélyt a győzelemre, Bottas sem írja le előre a futamot, Hamilton pedig elérzékenyült, mert megkapta Ayrton Senna eredeti bukósisakját, mivel Montrealban beérte a brazil legendát első kockák terén.

részletek

Hamilton a pole-ban Montrealban!

A Ferrari az ígéretes előjelek ellenére nem tudta elhódítani az első rajtkockát a Kanadai Nagydíjra - a monacói szenvedés után Lewis Hamilton visszatért az élre, és hatodik alkalommal nyerte meg az időmérőt a Notre Dame-szigeten.

részletek

Vettel mindenkit elvert az FP3-ban

A Ferrarik húztak az élre az időmérő előtti utolsó szabadedzésen Montrealban, de szorosan követi őket Hamilton és Verstappen is. A tapadás továbbra is gyenge a pályán.

részletek