Hamilton
Hamilton még most sem elégedett a Vettel-üggyel
Annak ellenére, hogy a német pilóta bocsánatot kért tőle a bakui incidens után, a háromszoros F1-es bajnok válaszokat követel Jean Todt FIA-elnöktől azért, hogy riválisa miért úszta meg a büntetést a meghallgatást követően.
részletekMinden a régiben Hamilton és Vettel között
Együtt vett részt a sajtótájékoztatón az Azerbajdzsánban összezördülő két versenyző, haragnak azonban nyoma sincs. Vettel visszavonta korábbi vádját és bocsánatot kért, Hamilton szerint pedig a tisztelet újra maximális.
részletekMarquez és Rossi véleménye a Hamilton-Vettel incidensről
A MotoGP jelenlegi két legnagyobb sztárját is megkérdezték a Bakuban történt Vettel és Hamilton közti ütközésről. Rossi kifejezetten kedvelte, amit látott.
részletekNéhány nagy csattanás az Osztrák Nagydíjról
Videós összeállításunkban visszatekintünk néhány Ausztriában történt incidensre, Spielberg rövid pálya, de így is nagy kihívást jelent. Hamilton, Raikkönen, Alonso, Rosberg és társai a középpontban.
részletekEzzel a levéllel kér tőled bocsánatot Sebastian Vettel
Sebastian Vettel és az FIA párizsi megállapodásának része volt az is, hogy a német írásban kérjen elnézést a rajongóktól a Bakuban Lewis Hamilton ellen bemutatott sportszerűtlen viselkedése miatt. Megérkezett a levél.
részletekRosberg is megmondta, hibázott-e Hamilton Bakuban
Nico Rosberg saját elmondása szerint az F1-ben mindenki másnál jobban ismeri korábbi bajnoki riválisát, Lewis Hamiltont, de azért csak óvatosan mert célozgatni a bakui botrány vétkesére, amikor efelől kérdezték.
részletekVettelt kizárták a bakui futamról - vagy mégsem?
A Nemzetközi Automobil Szövetség hétfőre időzítette a tárgyalást Sebastian Vettel és Lewis Hamilton F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon látott ütközésének ügyében, melyről hétfő délután több álhír is megjelent a közösségi médiában.
részletekHamilton: Ezt csináltam pontosan a safety car mögött
Egy nyilatkozatban Lewis Hamilton lépésről lépésre elmagyarázta, mit és miért tett a biztonsági autós fázisban Bakuban: ezért nem kapott büntetést a Vettellel való affér során.
részletekHamilton: A Brit Nagydíj a legfontosabb!
A háromszoros F1-es világbajnok nem engedné el hazai futamát, szerinte a briteknél mindenképpen kell lennie versenynek.
részletekHamilton szerződést akar hosszabbítani a Mercedesszel
Niki Lauda elárulta, a Mercedes versenyzője jövőre garantáltan nem fog visszavonulni, ráadásul ő maga kezdeményezte már most az egyeztetést 2018 utáni kontraktusáról.
részletekA DTM-pilóták is Vettelt kritizálják
A bakui incidens nem csak az F1-ben kavarta fel az állóvizet: a Német Túraautó Bajnokság versenyzői is megosztották véleményüket az esetről.
részletek„Vettel megmozdulása tolerálhatatlan”
Nem csitulnak az indulatok a német F1-es pilóta bakui megmozdulása körül: a Nemzetközi Automobil Szövetség korábbi elnöke kizárta volna a Ferrari versenyzőjét az Azerbajdzsáni Nagydíjról.
részletek