Hamilton
Hamilton nehéz döntést hozott Bottas elengedésekor
Lewis Hamilton a rajt után csak a hatodik helyen állt, majd a második helyért csatázott, végül a negyedik helyen végzett, miután elegánsan visszaengedte maga elé csapattársát az utolsó körben.
részletekÍgy nyerte meg a Ferrari a Magyar Nagydíjat
Ferrari vagy Mercedes? Vettel, Raikkönen, Bottas, vagy Hamilton? Élő közvetítésünkkel semmiről sem maradtok le a hetven körös verseny alatt!
részletekHamilton: Ezt lazán behúzza innen a Ferrari
Nem sok esélyt lát a vörösök megszorítására a háromszoros F1-es világbajnok, aki szerint Vettelék köridői is közrejátszottak abban, hogy belehibázott az első Q3-as próbálkozásába.
részletekWolff elmondta, min ment el Hamilton pole-ja
A Mercedes csapatfőnöke szerint háromszoros világbajnok versenyzője harcban lehetett volna a rajtelsőségért a 32. F1-es Magyar Nagydíjon, ám egy hiba megakadályozta ebben a britet.
részletekHamilton csak a stratégiában bízik
Hiába érezte jónak az autót, a Q3-as köre nem állt össze a Mercedes F1-es pilótájának. Tisztában van vele, hogy a Hungaroringen nehéz előzni, így nem túl optimista a vasárnapi futam előtt.
részletekVettel körrekorddal a pole-ban az év időmérőjén
A szezon eddigi legkiélezettebb kvalifikációját láthattuk a Hungaroringen, ahol a Ferrari kettős sikernek örülhetett. Hamiltont még Bottas is megelőzte, és a Red Bull sem volt messze a Mercedestől.
részletekHamilton: Kubica különleges, jöjjön vissza!
Ritkán tűnnek fel a Formula-1-ben igazán nagyszerű versenyzők, márpedig Robert Kubica közéjük tartozik: ha nincs súlyos balesete, Hamilton szerint világbajnok lett volna.
részletekMagnussen: Hamilton mindig útban van
A Haas F1-es pilótája ismét kiakadt a háromszoros világbajnokra, aki a pénteki második edzésen tartotta fel őt egy gyorsköre során. A dán szerint a brit nem szabálytalan, csak tiszteletlen.
részletekHamilton gyengén kezdett, mégis bizakodó
A háromszoros világbajnok szerint megvan a tempójuk a Hungaroringen, de azt ki is kell tudniuk aknázni, mert nagyon szoros a csata az élen. Valtteri Bottas a Mercedes egyensúlyára panaszkodott.
részletekRicciardo ismét az élen, hármas csata a láthatáron
A kétszer is megszakított második edzésen is a Red Bull F1-es ausztrálja volt a legjobb, de az átlagosnál is szorosabbnak tűnik az élmezőny: két tizeden belül a három élcsapat az első nap végén!
részletekHamilton is a fejvédelmet támogatja
A Mercedes F1-es világbajnoka is tudja, hogy nem szép a halo, de ő a nagyobb biztonság mellett áll - ha ez segít, akkor igenis vezessék be, méghozzá a kisebb kategóriákban is.
részletekHamilton: Legfeljebb a Williamshez igazolnék
Bár Lewis Hamilton impozáns F1-es önéletrajzából sokak szerint már csak a sport leghíresebb csapatával, a Ferrarival elért sikerek hiányoznak, a brit szíve továbbra sem az olaszokért, sokkal inkább a hazai tradíciókért dobog.
részletek