Hamilton
Nagy F1-es szezonértékelő – Az év előzése
Bár az előzések száma csökkent tavalyhoz képest az új szabályok által, talán valamivel értékesebbé, látványosabbá is váltak ezáltal. Nézzük, melyek voltak a legemlékezetesebb megmozdulások 2017-ben!
részletekHamilton: Ez volt az eddigi legkeményebb autóm
A 2017-es szezonra jellemző volt, hogy a Mercedes pilótái panaszkodnak a W08-asra. Nem sikerült könnyen vezethetőre ez a modell, és Hamilton is nehezen bírta rá a működésre.
részletek2017 első félévének érdekesebb mérföldkövei
Az idei szezon első fele sem szűkölködött statisztikai érdekességekben. Miben érte utol Jenson Button Michael Schumachert, miben volt különleges a Hungaroring? Az F1 mindig hoz furcsaságokat.
részletekA legenda Senna elé helyezi Prostot
Mindig örök kérdés lesz a Formula-1-ben, hogy ki a legjobb pilóta jelenleg és ki volt a legjobb a múltban. Ennek megválaszolása meglehetősen szubjektív, de Prost és Senna neve gyakran elhangzik.
részletekVettel és Hamilton is az ötödiket célozza meg
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is egy esetleges újabb világbajnoki címmel már Fangióval kerülne egy polcra. A német úgy érzi, így sem lenne egy szinten a legendával, ennek okát is elmondta.
részletekHamilton csak Vettel legyőzésére koncentrált
„Csak rá figyeltem, csak őt láttam a tükrömben” – mondta a Mercedes pilótája, akinek plusz motivációt adott, hogy idén egy négyszeres világbajnokkal kellett megmérkőznie az újabb címért.
részletekLauda: Jól döntöttünk Bottas leigazolásával
Nico Rosberget Valtteri Bottas váltotta a Mercedesnél, aki a bajnoki címért ugyan nem tudott harcban lenni, de Niki Lauda szerint igenis hozott pozitívumokat a csapat életébe 2017-re.
részletekHamilton elárulta sikerei receptjét
Lewis Hamilton egészen kiváló második félévi teljesítményével megszerezte az idei világbajnoki címet. Ezt azonban nem igazán a szerencse számlájára írja, hanem a pályán és azon kívül is sokat tett.
részletekHamilton most már Bottastól is tart
A négyszeres világbajnok brit pilóta érzi, hogy egy megújult, jóval erősebb Valtteri Bottas ellen kell felvennie a versenyt 2018-ban. Szerinte a finn beilleszkedése gyorsan és tökéletesen sikerült.
részletekTanuld meg Hamiltontól, hogy kell vezetni a Nürburgringen
Lewis Hamilton nemrég együttműködésre lépett a versenyzői szimulátorprogramokat készítő Gran Turismóval, amelynek részeként oktatásokat is tart, beavatva a nézőket világhírű versenypályák fortélyaiba.
részletekVerstappen valóban legyőzheti Hamiltont
Az idei Vettel-Hamilton versengés új ízt hozott az évek óta kicsit sótlan Formula-1-be, ám egyre többen gondolják úgy, hogy inkább a Verstappen-Hamilton párharcra lesz érdemes odafigyelnünk.
részletekHamilton: Bottas jövőre még erősebb lesz
A finn pilóta remekül zárta a szezont, ráadásul az utolsó versenyen Hamilton legyőzésével aratta végső diadalát. A brit szerint Bottas 2018-ban még szebb eredményekre lesz képes, mint idén.
részletek