DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 15. csütörtök

Hamilton

Nem lesznek F1-es szuperhétvégék - egyelőre

Hiába dobta fel az ötletet Lewis Hamilton és hiába döntheti el hétvégén már az idei F1-es világbajnoki címet, Ross Brawn szerint egyelőre nem lesznek radikális változások.

részletek

Hamilton: 100%, hogy Schumacher érkezik

A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint szemernyi kétsége sincs afelől, hogy Mick Schumacher bekerül a Formula-1-be. Egyrészt a neve, másrészt pedig tehetsége segíti a fiatal németet.

részletek

Hamilton: Vettel megvédett engem, ezért én is őt

A Mercedes versenyzője elmagyarázta, miért tette közzé azt a bizonyos posztot a közösségi médiában: úgy véli, fordított helyzetben érte is kiállnának. Vettel kiemelte, mindig is tisztelték egymást.

részletek

Alonso: Hamilton már most minden idők 5 legjobbja között van

Annak idején, 2007-ben, mikor csapattársak voltak, még puskaporos volt köztük a hangulat, azóta viszont már tudnak az elismerés hangján szólni egymásról. Most Alonso méltatta Hamiltont.

részletek

Hamilton: Birodalmat akarok építeni

A Mercedes F1-es pilótája nem tagadja, hogy sok más dologgal is foglalkozik a versenyzésen kívül, egyáltalán nem csak ez érdekli és egyáltalán nem csak erre akar támaszkodni.

részletek

Hamilton: A Ferrari az utolsó kanyarig nyomni fogja

A Mercedes négyszeres világbajnoka hétvégén elnyerheti ötödik címét is, de szerinte minden erőfeszítésükre szükség lesz a szezon hátralévő részében a Ferrari ellen, akik nem fognak megállni.

részletek

Hamilton: Sosem volt célom Schumacher legyőzése

Lewis Hamilton a hétvégén közelebb kerülhet Michael Schumacher rekordjához, amennyiben sikerül megnyernie ötödik világbajnoki címét is. Egyetlen célja azonban az volt, hogy Senna eredményeit elérje.

részletek

Rosberg: A Mercedes egy háborús gépezet

Nico Rosberg jól tudja, hogy a Mercedes legyőzéséhez tökéletes teljesítményre van szükség, ám ez idén a Ferraritól közel sem volt meg. A német gyártónak van egy Lewis Hamiltonja is.

részletek

Bottas: Folyamatosan csak a gumikra vigyázunk

A Mercedes finn F1-es pilótája szerint sokszor csak köröznek a pályán, mert egy bizonyos hőfok felett mindenképpen elkezdenek hólyagosodni a Pirellik - emiatt sokkal kevésbé izgalmas a verseny.

részletek

Vettel: Nem érintkezem Hamiltonnal

Újdonságot árult el a fő riválissal való kapcsolatáról a Ferrari pilótája: szinte semmiféle érintkezés nem maradt meg közöttük. A német tudja, hogy bármit mondana, rögtön felnagyítanák.

részletek

Wolff: Hamilton lenyűgöző teljesítményt nyújt

Lewis Hamilton a hétvégi USA Nagydíjon megszerezheti ötödik Formula–1-es világbajnoki címét. Csapatfőnöke, Toto Wolff szerint ez nem véletlen, hiszen a brit idén egyértelműen csúcsformában van és ezzel az egész csapatot a legjobb teljesítményre ösztönzi.

részletek

A Mercedes előtt 2007 rémképe lebeg

11 évvel ezelőtt Hamilton stabil előnyből veszítette el a vb-küzdelmet, Toto Wolff pedig attól tart, ez a visszaesés idén is megtörténhet. Pedig a 67 pontos előny két nullázást is megengedne.

részletek