Hamilton
A Mercedes gondjai Zandvoortban
Nem zárt éppen tökéletes napot a világbajnoki címvédő istálló Hollandiában. Már tudják, mi okozta Hamilton motorhibáját, de a beállításokkal is akadnak gondok, bőven van hova javulni szombaton.
részletekHamilton: Nem dőlt össze a világ
Az első szabadedzést ugyan még az élen zárta Lewis Hamilton, a második gyakorláson azonban már az első körében motorprobléma ütötte fel a fejét a Mercedesben. Hamilton szerint nem dőlt össze a világ.
részletekFerrari-siker és Hamilton-motorhiba délután
Első és második helyet hozott Leclerc és Sainz Zandvoortban, a második tréningen. Az edzés ismét csonka volt, Hamilton motorhibája és Mazepin kicsúszása miatt kétszer is piros zászlót lengettek.
részletekFélórás piros zászló, Hamilton az élen
Sebastian Vettel leálló Aston Martinja miatt a tervezett egy óránál jóval kevesebb ideje volt ismerkednie az F1-es mezőnynek Zandvoorttal. A vb-éllovas volt a leggyorsabb, de Verstappen és a Ferrarik a sarkában.
részletekHamilton maga javára fordítaná a pfujolást
A világbajnokságot vezető brit számít rá, hogy ki fogja fütyülni a nézők egy része riválisa hazai nagydíján, de elmondta: ez is a sport része, ő pedig próbál pozitív energiát kovácsolni belőle.
részletekRussell már tudja, hol fog versenyezni jövőre
Bár a bejelentés még mindig várat magára, a fiatal brit az F1-es Holland Nagydíj médianapján megerősítette: már Spa előtt megtudta, hogyan is döntött végül a Mercedes vele kapcsolatban.
részletekHamilton: Nincs mit bizonyítanom George ellen
Minden jel arra mutat, hogy csak idő kérdése, mikor jelenti be a Mercedes, hogy jövőre már Russell lesz a hétszeres világbajnok csapattársa – a 36 éves brit beszélt arról, milyen lehet a kapcsolatuk.
részletekVerstappen: Hamiltonnak nehéz dolga lesz Russell-lel
Max Verstappennek egyelőre Lewis Hamilton a legfőbb riválisa, de egyre inkább úgy tűnik, hogy jövőre újabb ellenfelet kap George Russell személyében. De nemcsak ő, a hétszeres világbajnok is.
részletekBrundle: Lehetnek súrlódások a Mercedesnél
Martin Brundle szerint gondok adódhatnak a Mercedes csapatánál, ha George Russell lesz Lewis Hamilton csapattársa. A korábbi F1-es pilóta úgy véli, a német márkánál hosszú távon kell gondolkodniuk.
részletekSainz: Dupla futamot jövőre Spában!
Éles kritikákat kapott a vasárnapi Belga Nagydíj, elsősorban természetesen a szervezés, miközben a végsőkig kitartó rajongókat mindenki magasztalta. Egyre többek szerint járna kárpótlás nekik.
részletekRussell: Sosem versenyzünk itt, ha azt keressük, hogy mikor nem esik az eső
Max Verstappen szerint nincs esély egy újabb spái futamra idén, mert már így is túl sok a verseny, Lewis Hamilton és George Russell viszont szívesen visszatérne, ha adódna rá lehetőség.
részletekHamiltonnak az nem tetszik, hogy a két kör vette el a szurkolók pénzét
A Mercedes világbajnoka úgy látja, hogy nem volt olyan pont ezen a délutánon, amikor volt esély a versenyre és csak azért kellett két kört menniük, hogy értékelhető legyen a verseny és ne kelljen kárpótolni a szurkolókat.
részletek