DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

Haas

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év meglepetése

Az év pilótája Daniel Ricciardo, az év csapata pedig a Mercedes lett a Formula szavazásán – harmadikként lássuk, kik voltak azok, akik többet tettek le az asztalra, mint vártuk volna!

részletek

Magnussen örül, hogy végre nyugodtan alhat

A dán F1-es pilóta 2014 és 2015 végén sem tudta, hogy mit fog csinálni a következő évben, most viszont boldog, mert már hetekkel ezelőtt bejelentették őt, mint a Haas egyik 2017-es versenyzőjét.

részletek

Grosjean szerint sokat javulhat a Haas jövőre

Romain Grosjean, a Haas F1-es pilótája hisz abban, hogy 2017-ben még előrébb léphet az amerikai kiscsapat. Az idén is meglepetést okozó alakulat hibáiról mesélt a francia pilóta.

részletek

A Haas végig hű maradt üzleti modelljéhez

A Haas korábbi újoncoktól eltérő módon vágott bele az F1-es kalandba idén, kilenc hónappal később pedig elmondhatják magukról, hogy nagyjából minden a terveik szerint alakult.

részletek

Grosjean: Jól döntöttem, hogy otthagytam a Renault-t

A francia pilóta remek szezont futott az újonc F1-es istállóval, és pozitív hangulatban várja, hogy mit tartogat számára a jövő - még a számtalan, idén tapasztalt nehézség ellenére is.

részletek

Nem mondhat rosszat a Haas a Ferrarira

Több alkalommal a Ferrari-motor meghibásodása okozta a csapat kiesését, az amerikaiak azonban óvakodnak attól, hogy rosszat mondjanak partnerükről. Esteban Gutierrezt kevésbé kímélte a csapatfőnök.

részletek

Ezt várja a Haas Magnussentől 2017-ben

A dán pilóta harmadik F1-es szezonját a harmadik csapatnál kezdi meg, a Haas pedig bízik benne, hogy új szerzeményük teljesíteni tudja az alakulat elvárásait 2017-ben.

részletek

A Haas nagyon hálás a Ferrarinak

Az F1-ben szezon elején bemutatkozó amerikai csapat nem csak motorokat kapott a Ferraritól, hanem teljes körű technikai támogatást is, ennek köszönhetően pedig sokkal többet értek el, mint amire számítani lehetett.

részletek

Gutierrez a Ferrarival tárgyal?

Esteban Gutierrez első és utolsó szezonját tölti az újonc amerikai alakulatnál, mivel Grosjean mellé Magnussent igazolta le csapata. A mexikói egy lehetséges forgatókönyvet mondott el jövőjéről.

részletek

„Mindkét autónak pontokat kellene szereznie”

Valóban ez lenne az elvárás egy F1-es csapatnál. A Haasnak a pontgyűjtés csak Romain Grosjean révén sikerült idén, aki csapattársa 2016-os teljesítményéről beszélt.

részletek

Egy F1-es csapat már május óta 2017-re figyel

Már a 2016-os év első F1-es futama előtt szinte lezártnak tekintették az idei aerodinamikai fejlesztéseket, májustól pedig teljes mellszélességgel a jövő évi autón dolgoztak - okozhatnak meglepetést?

részletek

Két reménye maradt Gutierreznek

Az már biztos, hogy Esteban Gutierreznek szezon végén távoznia kell a Haas F1-es csapatától Kevin Magnussen érkezése miatt, így már csak két lehetősége van arra, hogy továbbra is a mezőny tagja maradjon.

részletek