ForceIndia
Ocon: Közel vagyunk a Red Bullhoz
Végre tekintélyes számú kört tett meg a Force India, köridők szempontjából azonban még mindig hátul baktat. Ezért is meglepő Esteban Ocon nagy optimizmusa: arról beszélt, nincsenek messze a pályacsúcsot döntő csapattól.
részletekPerez: Már nem mi vezetjük a középmezőnyt
A Force India pilótája szerint teljesítményük elmarad közvetlen riválisaiktól, így nagyon sok múlik azon, milyen fejlesztési csomagot sikerül összerakniuk a szezonnyitóra. Ő azért nyugodt maradt.
részletekPerez tart a McLarentől és a Renault-tól
A Force India nem teljesített valami jól az téli tesztek első hetében, sem a megtett kilométerek, sem a köridők nem voltak acélosak az alakulattól. Perez fél is, hogy utolérték őket a riválisok.
részletekForce India: 2018-ban nem lesz csapatutasítás
A 2017-es szezonra jellemző volt, hogy a Force India pilótái konfliktusba keverednek egymással a pályán. Vijay Mallya szerint versenyzőinek sikerült megoldaniuk a tavalyi problémákat.
részletekNagyon sokba került a halo a Force Indiának
Az utóbbi évek egyik feltörekvő csapata lehetséges, hogy éppen a glória miatt kerül bajba. A Force India technikai igazgatója a halo beépítése miatt felmerülő problémákat ecsetelte Barcelonában.
részletekMegérkezett az új Force India
A barcelonai teszt első napja előtt egy órával leplezte le 2018-as F1-es autóját a Force India - a festés továbbra is a tavaly már megszokott rózsaszín.
részletekA Force India egyszerre cáfol és bejelent
Mostanra már csak a silverstone-i központú csapat maradt adós az autóbemutatójának időpontjával, ráadásul a napokban a jövőjükkel kapcsolatos hírek kezdtek el terjengeni, ennek nyomán pedig már muszáj volt felszólalniuk.
részletekEnergiaitalos cég akarja megvásárolni a Force Indiát
A jogi ügyeitől elfoglalt Vijay Mallya megválna csapatától: a brit sajtó hírei szerint már van is érdeklődő, aki több száz millió fontot kínálna az alakulatért.
részletekPár év múlva az élmezőnyben látja magát a Sauber
A Force India mintájára a svájciak istállója is óriásölővé válna. Rövid időn belül pontokért mennének, a ferraris kapcsolataiknak köszönhetően pedig mindössze 3-5 év alatt az elejébe is odaérnének.
részletekItt veti be a Force India új szerzeményét
A tavaly negyedik helyen végző istálló nemrég új fiatal tehetséget igazolt le Nicholas Latifi személyében. Most az is világossá vált, hol számítanak a kanadai versenyző munkájára.
részletekNincsenek irreális tervek a Force Indiánál, de...
Tudják, hogy a legjobb három messze van, büszkék is a negyedik helyre, de azért csökkentenék a különbséget és szeretnék, ha egyenlőbbé válnának a feltételek - ez valós forgatókönyv lehet?
részletekHátulról érkeznek a Force India kihívói
Az utóbbi évek legsikeresebb középcsapata tavaly senkitől sem fenyegetve lett negyedik, ám idén több irányból is kihívókkal számolnak. Három különböző gárda feléledésére is számítanak.
részletek