Ferrari
Rosberg: Most nem a pontok fontosak
Nico Rosberg szavaiból úgy érződik, nem igazán érti, miért gyorsabb nála F1-es csapattársa, Hamilton – ráadásul a Ferrarira is figyelnie kell, Vettel kétszer tört borsot az orra alá Bahreinben.
részletekRetro – Alboreto tragédiája a Lausitzringen
Ezen a napon vesztette életét az 1985-ös világbajnokság ezüstérmese, Michele Alboreto, aki az 1950-es évek óta a legtöbbre vitte olaszként Ferrarit vezetve. Majd másfél évtizedet töltött az F1-ben.
részletekGyorsabban kell fejlesztenie a Williamsnek
Ezt nem mi mondjuk, hanem olyasvalaki, aki befolyással is tud lenni rá: Rob Smedley, a grove-i F1-es istálló teljesítményért felelős főmérnöke. A Ferrarit utolérnék, a Red Bull elől menekülnének.
részletekRetro – Berger és a tűz, Senna és Prost összetűz
Az 1989-es San Marinó-i Nagydíj az F1 egyik legfordulatosabb és legemlékezetesebb versenyeként vonult be a történelemkönyvekbe. Nagy bukások, tűzeset, új rajt, megszegett csapatutasítás és parázs viták.
részletekRaikkönen tudja, hol akar 2016-ban lenni
„Raikkönen felébredt” – írta az olasz sajtó a bahreini F1-es verseny után. A finnhez közel álló forrás szerint a versenyző határozott a következő szezonra vonatkozó terveit illetően.
részletekRaikkönen tavaly kis híján visszavonult?
Spanyol lapértesülések szerint Kimi Raikkönen 2014 végén komolyan fontolgatta annak lehetőségét, hogy ismét, immár másodszor távozik az F1-ből. Végül talán a csapat győzte meg a maradásról.
részletekHGP 2001 - A Ferrari kettős címszerzése
A 16. Magyar Nagydíj ugyan semmi váratlant nem hozott, mégis az egyik legemlékezetesebb hétvégét produkálta, köszönhetően annak, hogy Michael Schumacher és a Ferrari idejekorán felértek a csúcsra.
részletekRaikkönenre szabták az idei Ferrarit
„Nem helyeznétek át kicsit jobban a súlyelosztást az elejére? Mert Kimi azt szereti” – mondta Maurizio Arrivabene decemberben a Ferrari mérnökeinek, akik az SF15-T-n dolgoztak.
részletekA Sauber volt a Ferrari kísérleti nyula?
Hamarosan érkezik a Ferrari új specifikációjú F1-es motorja, amelyet sajtóértesülések szerint már kipróbáltak élesben – mégpedig a téli tesztek során, a Sauberrel. Akik ezt tagadják.
részletekSauber: Ne mi fizessük a Ferrari fejlesztéseit
Közel a megállapodás arról, hogy az F1 2017-re ismét új motorformulát vezessen be, ám az ügyfélcsapatok máris tartanak a várhatóan újfenn megugró kiadásoktól.
részletekWilliams: A Ferrarinak sokkal több pénze van
Nagyjából háromszor akkora a költségvetése, mint nekik – ezzel magyarázzák a grove-i kiscsapat vezetői, hogy nagyon-nagyon nehéz lesz utolérni az F1-es konstruktőri bajnokság másodikját.
részletekRaikkönen másfél éves kihagyása - Bahreini statisztikák
Mikor volt utoljára ilyen gyenge a Red Bull, milyen sorozat megdöntésétől esett el Jenson Button és milyen eredményekkel tért vissza a rekordlistákra Kimi Raikkönen?
részletek