Ferrari
Erre használja Raikkönen az internetet
A Nagy Futam előtti sajtóreggelin az F1 finn sztárjával, Kimi Raikkönennel találkoztunk, aki arról beszélt, milyen célokra használja otthoni számítógépét.
részletekÍgy telt Kimi Raikkönen pénteki napja
A finn F1-es sztár május 1-jén Budapesten vendégeskedett a Nagy Futam egyik főszereplőjeként, a Ferrari másfél perces videóban foglalta össze napját.
részletekWilliams: Nem kell annyi pénz, amennyi a Ferrarinak van
Néhány napja még azon sírtak a grove-iaknál, hogy harmadannyi büdzséből nem fogják tudni elkapni a Ferrarit, most viszont Rob Smedley mondta azt, hogy nincs is rá szükségük.
részletekA Haasnak nem diktálhat a Ferrari
Az F1-be a tervek szerint jövőre megérkező Haas csapatvezetője határozottan cáfolta a feltételezést, hogy az amerikai istálló a Ferrari B- vagy juniorcsapataként szerepelne a királykategóriában 2016-tól.
részletekA Ferrari és az agresszív bokszstratégiák
Maurizio Arrivabene, a maranellói F1-es istálló csapatfőnöke az Autosportnak adott nyilatkozatában kiemelte, miközben gőzerővel dolgoznak azon, hogy teljesítmény tekintetében befogják a Mercedest, addig is megvan rá a módszerük, hogy borsot törjenek a rivális orra alá.
részletekHGP 2002 - Barrichello búcsúztatta a "régi" Ringet
Az első és máig egyetlen olyan Magyar Nagydíj volt a 2002-es, ami már tét nélkül zajlott az egyéni bajnokság szempontjából, de nem jelenti azt, hogy ne tartogatott volna különleges eseményeket a hétvége.
részletekMég a tesztpilótát is meglepte a Ferrari
Emellett Marc Gené honfitársáról, Fernando Alonsóról beszélt: másokkal ellentétben ő nem jelentené ki, hogy az F1-es bajnok rossz döntést hozott, mikor a McLarent választotta.
részletekTizenéves fiú törte rommá a LaFerrarit
Kínában egy jelentős anyagi károkkal járó balesetet fotóztak le a Wrecked Exotics weboldal kollégái, a sanghaji autópályán egy fiatalkorú törte össze a méregdrága sportkocsit.
részletekAlonso is tudta, jobb lesz a Ferrari
Ezt állítja a spanyol autóklub elnöke, Carlos Gracia, aki szerint egyértelmű, hogy nem a Ferrari versenyzői lettek erősebbek, hanem az istálló idei F1-es autója.
részletekMéhes meglátása: Kell-e Kimi?
A Bahreinben elért második helye után újra sztárként ünneplik Kimi Raikkönent, bár a Ferrari jelezte: nem sietik el a finn F1-es szerződésének meghosszabbítását. Egyáltalán, rá van szükségük?
részletekHamilton szíve a Mercedesé, hamarosan aláír
A Mercedesnél tagadták azokat az értesüléseket, melyek szerint már aláírták a kétszeres F1-es bajnok szerződését, de azt maga Hamilton is elismerte, hogy tervei szerint két héten belül sor kerül erre.
részletekHakkinen: Talán nem tartanám meg Kimit
A finnek kétszeres F1-es világbajnoka meglepő módon nem állítja határozottan, hogy honfitársát, Kimi Raikkönent meg kell tartania a Ferrarinak a következő szezonban.
részletek