Ferrari
Retro – A Mester először a csúcson
Bár 1953 óta egy ízben sem lett olasz pilóta világbajnok, nem sok híja volt, hogy az első négy szezont egyaránt az itáliaiak nyerjék – az a pilóta akadályozta meg ezt, aki először érdemelte ki az F1-ben a „Mester” nevet.
részletekA Ferrari főnökének segítő kézre van szüksége
Legalábbis így gondolja az F1 első számú embere, Bernie Ecclestone. aki szerint nem lecserélni kellene Maurizio Arrivabenét, hanem nagyobb támogatást adni neki.
részletek„Nem kell változtatni a Ferrari hozzáállásán”
Ezt gondolja az F1-es maranellói alakulat pilótája, Sebastian Vettel. A német arról beszélt, mi miatt nem teljesítenek olyan jól, mint azt elvárják tőlük, és a mexikói esélyekre is kitért.
részletekElképesztő Vettel elszántsága
A négyszeres F1-es bajnok három győzelmet szerzett a James Allison által tervezett 2015-ös Ferrarival, a gárda jövő évi modelljét viszont nélküle kell sikerre vinnie.
részletekA Ferrari nem itt tartana Alonsóval?
A spanyol pilóta kitűnt az USA Nagydíjon, mire az olasz F1-es sajtót elkapta a nosztalgia. A Ferrari hazájában továbbra is sokkal meggyőzőbbnek érzik Raikkönen szereplését a hosszú távban gondolkodó Vettelénél.
részletekA Ferrari nem játszik a leszorítóerővel
A nagy leszorítóerőt igénylő F1-es pályákon - például Austinban - a megszokottnál jobban szenved a Scuderia, és már le is tettek arról, hogy idén fel tudjanak zárkózni ezen a téren.
részletekArrivabene: Nem akarom mindig magamat ismételni
A Ferrari F1-es csapatfőnöke szerint egyértelmű, hogy a gyors pályák nem kedveznek nekik, de már gyűjtik az adatokat ezzel kapcsolatban a 2017-es autóhoz - erre koncentrálnak.
részletekGyőztesek és vesztesek: McLaren-feltámadás és Ferrari horror-show
Az F1-es USA Nagydíjnak is megvoltak a maga győztesei és vesztesei, cikkünkben őket szedtük össze a remek teljesítményt nyújtó wokingiaktól az ismét felejthető hétvégét produkáló Ferrariig.
részletek„Marhaság, hogy változások lesznek a Ferrarinál"
A Scuderia ismét nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesszel és a Red Bull-lal, és amíg folyamatosak a híresztelések az F1-es csapat körül, a vezetőség igyekszik megőrizni az egyensúlyt Maranellóban.
részletekEzért nem állhatott dobogóra Vettel
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint jó futamot produkáltak, de a virtuális biztonsági autó miatt nem jött ki jól a stratégia - anélkül a dobogó is meg lehetett volna.
részletekRaikkönen: Megint elszúrtunk egy hétvégét
Kimi Raikkönent hiába bombázták a „mi lett volna ha?” jellegű kérdésekkel az USA Nagydíj után, a finn ugyanis igen nehezen tudott elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a Ferrari elrontotta a futamát.
részletekRaikkönen szerint „csak” a tempó hiányzik
A 2007-es világbajnok és ferraris kollégája, Sebastian Vettel is jónak érezte az autót az F1-es USA Nagydíj időmérőjén – a finn szerint egyszerűen csak nem találják a kellő sebességet Austinban.
részletek