DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Máshol is indulhatnának az F1-es pilóták

Egy korábbi F1-es pilóta szerint a mai versenyzők szárnyai le vannak vágva, túlságosan egy dologra kell koncentrálniuk - pedig jó lenne, ha indulhatnának más szériákban is.

Nemrég a kétszeres Formula-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi beszélt arról, hogy a Formula-1-es pilóták manapság túlságosan le vannak szabályozva és nem látunk eleget (illetve inkább semmit) a személyiségükből - ezen a véleményen van a sportág másik legendás alakja Jacky Icky is.

"A hatvanas-hetvenes, de kicsit még a nyolcvanaes években is eléggé amatőr körülmények között versenyeztünk. Meglehetősen nagy szabadságunk volt, jó példa erre az, hogy akkoriban lehettél egyszerre a Ferrari és a Ford pilótája is. Manapság ilyen nem fordulhat elő" - érzékeltette a versenyzők leszabályozását Ickx.

hülkenberg-lemans



"A mai pilóták rendkívül tehetségesek mérnöki szempontból, nagyon jól érzik a szimulátorokat, a számítógépeket, a technológiát, de sajnos le vannak vágva a szárnyaik. A profi kizárólagosság egyszerre csak egy dolgot engedélyez és valószínűleg ez a legnagyobb különbség a korábbi és a mai F1 között" - magyarázta tovább a korábbi kiválóság.

"Nem vagyok meggyőződve arról, hogy én jó lennék ebben. Nem biztos, hogy tudnék 100%-ban erre figyelni és csak egyetlen célra koncentrálni. Mi akkoriban elkötelezettek voltunk, de csak heti három napot és évi negyven hétvégét, mert versenyeztünk máshol, más sorozatokban is."

Azt is hozzátette: másképp nézett ki az élet is akkoriban. "Ebédeltünk például a Ferrarinál, volt spagetti, sonka, bor, mindenki, most ha valakinél meglátnak egy pohár vörösbort, ki van rúgva.

A mai Formula-1-ben valóban elképzelhetetlen, hogy egy pilóta másra is figyeljen, emlékezhetünk, hogy mennyire nem tetszett csapatának, mikor Nico Hülkenberg elindult Le Mans-ban, pedig ott csak egy alkalomról volt szó. Nem lenne rossz mondjuk Fernando Alonsót vagy Lewis Hamiltont az F1 mellett nézni mondjuk a WEC-ben, az IMSA-ben, vagy egyéb szériákban nézni...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: