F1
Leclerc: Portimao megmutatta, hogy még mindig sokat kell tanulnom
A Ferrari monacói pilótája szerint a Portugál Nagydíj szombati napján mutatott csalódáskeltő produkciója rávilágított, hogy van még miben fejlődnie, hiába tartják sokan az időmérőt az erősségének.
részletekSainz: Az F1 biztosított bennünket arról, hogy Európa marad a sport szíve
Az F1 folyamatosan terjeszkedik a világban, jövőre már két versenyt rendeznek az Egyesült Államokban, de a vezetők leszögezték, az F1 szíve továbbra is Európa. Eközben Sainz hazai versenyére készül.
részletekGrosjean: A baleset jobbá tette az életemet
Kendőzetlenül beszélt tavaly év végi halálközeli élményéről Romain Grosjean, aki napokon belül szakemberhez fordult, és néhány hét alatt feldolgozta a balesetét. Azt állítja, boldogabb lett tőle.
részletekBrundle: Büntessenek DRS-korlátozással
Érdekes ötletet vetett fel az egykori F1-es pilóta, aki szerint a pályaelhagyásokat a DRS-használat korlátozásával kellene büntetni a Formula-1-ben. Szerinte ez nagy visszatartó erő lenne.
részletekWolff: Legközelebb talán inkább hallgatok
A vártnál nagyobb hullámokat vert, cserébe viszont a szenzorhiba miatt hatástalan maradt a Mercedes F1-es csapatfőnökének Valtteri Bottashoz intézett rádióüzenete a Portugál Nagydíjon.
részletekTartja a szavát a Mercedes: világbajnok autót vezethet Grosjean
A Francia GP vasárnapján, majd egy teljes tesztnapon keresztül vezetheti majd Lewis Hamilton 2019-es világbajnok autóját a francia, aki bahreini balesete óta először fog F1-es gép volánja mögé ülni.
részletekProgram: Ne maradj le semmiről a Spanyol Nagydíjon!
A hétvégén Barcelonában folytatódik a 2021-es F1-es szezon, de lesz Formula-E Monacóból és a TCR Europe szezonja is elstartol a Slovakia Ringen – mutatjuk a teljes időtervet a tv-közvetítésekkel.
részletekWolff: A „kivételes” lett az alap Hamiltonnál
A Mercedes csapatfőnöke szerint már ki sem kell emelni, hogy kivételes teljesítményt nyújtott a hétszeres F1-es világbajnok, mert egyre gyakrabban láthatunk ilyesmit a brittől.
részletekSajtó: Már szezon közben lecserélheti Bottast a Mercedes
Érdemes erős fenntartásokkal kezelni, mindenesetre a Daily Mail úgy értesült, hogy a világbajnok csapat fontolgathatja, hogy már idén lecserélje a finn pilótát a Williamsnél szereplő George Russellre.
részletekWilliams: Nem garantált a sikerünk
Ígéretes formát mutat a Williams istállója, ami George Russell-lel idén második alkalommal került közel a Q3-ba jutáshoz. Ennek ellenére a csapat óvatos elvárásokat fogalmazott meg.
részletekPodcast: Mit jelent a Hamilton-Verstappen 2:1?
Nem a Portugál Nagydíj volt a 2021-es évad eddigi legizgalmasabb futama, annyi szent, viszont a portimaói viadalból sok mindent le lehet szűrni a folytatásra nézve. A Formula Podcast kitárgyalta a hétvégi derbit.
részletekVettel: Túl lassúak voltunk a pontszerzéshez
Hiába jutott be hosszú idő után a Q3-ba a négyszeres világbajnok, ezt nem tudta pontokra váltani az F1-es Portugál Nagydíjon: a német szerint egész egyszerűen a tempó hiányzik az Aston Martinnál.
részletek