Ekström
Magyar sikerek, bukások és őrület a svéd Eb-n
A höljesi ralikrossz vb-futam az a verseny, amit mindegy, hogy éppen ki nyer meg, örök élmény marad azoknak a tízezreknek – most épp negyvenezer embernek –, akik a helyszínen lehettek szemtanúi és résztvevői ennek az őrült motorsport-fesztiválnak.
részletekDTM: Green komoly pengeváltás után nyert
Jamie Green élete formájában kezdte az évet. Az Audi britje a DTM eddigi négy futamából hármat megnyert, de a legjobban a lausitzringi második versenyen kellett megizzadnia a győzelemért.
részletekSolberg egy hajszállal Ekström előtt a célban
Bár a két skandináv szupersztár között ezúttal nem néhány ezredmásodperc döntött, mint tavaly a német vb-futamon, hanem négy tized, de azért a mostani brit ralikrossz vb-futamon sem lehetett komoly panasz az izgalmakra.
részletekSolberg győzelmének tombolt a DTM közönsége
A világbajnoki címvédő Petter Solberg győzelmével zárult a ralikrossz vb első, Hockenheimben rendezett fordulója, de a hétvége igazi győztese nem a norvég pilóta volt, hanem maga a ralikrossz, valamint a német közönség.
részletekDTM: Ekström háromszor megnyert versenye
A rajtnál, szárazon és esőben – az Audi kétszeres bajnok pilótája, Mattias Ekström ihletett formában versenyezte végig a DTM hockenheimi nyitóhétvégéjének vasárnapi futamát, és háromszor is megnyerte azt, mielőtt elsőként intette le a kockás zászló.
részletekMi vetekedhet Michelisz hazai versenyével?
Idehaza minden a WTCC magyar futamáról fog szólni a hétvégén, hiszen a Michelisz-Hungaroring kombinációval nehéz bármilyen más autós eseménynek konkurálni. Mutatunk egy méltó kihívót!
részletekElkapták Solberget a ralikrossz vb nyitányán
Bár tele van jobbnál jobb versenyzőkkel az FIA Ralikrossz Világbajnokság mezőnye, a fő kérdés az idei sorozat portugáliai Montalegrében rendezett nyitófordulója előtt mégiscsak az volt: le tudja-e valaki győzni a címvédőt, és ha igen, ki lesz az.
részletekMichelisz világbajnokok egész hadát előzte
A világ egyik, ha nem a leghíresebb és elismertebb túraautós szakportálja, a TouringCarTimes.com nyilvánosságra hozta a 2014-es év 30, általuk legjobbnak ítélt versenyző névsorát. A 7. helyezett Michelisz Norbert világbajnokok egész sorát előzte meg a rangsorban.
részletekEkström quattro Audival csatázik
Alig ért véget Svédországban egy izgalmas jeges rali Mattias Ekström számára, máris új kihívás elé állították a kétszeres DTM-bajnokot. Az Audi ugyanis egy különleges csatára kérte fel a versenyzőt...
részletekEkström zsinórban második győzelmét szerezte, az Audi a gyártók bajnoka
Mattias Ekström a legutóbbi Zandvoortban aratott sikerét követően ismét győzelmet ünnepelhetett, miután a DTM hockenheimi szezonzáróján hibátlanul kivitelezte taktikáját. Mike Rockenfeller és Jamie Green révén a dobogót kisajátította az Audi, ráadásul a gyártók bajnoki címe is az övék lett.
részletekMolina a pole-ban, újabb Audi-dominancia
A zandvoorti hétvége után a hockenheimi szezonzáró szombati napja is az Audi erőfölényét hozta. Miguel Molina szerezte meg az első rajtkockát a futamra, mögüle Mattias Ekström és Edoardo Mortara indulhat majd. A Q3 nyolc helyére hat Audi is befért.
részletekPiros zászlók, a bajnok az élen az időmérő előtt
A DTM hockenheimi szezonzárójának két szabadedzésén Mattias Ekström és Marco Wittmann bizonyult a legjobbnak. Utóbbi már korábban bebiztosította a bajnoki címet, előbbi a második hely harcában kerülhet lépéselőnybe.
részletek