DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Túraautó

DTM: Az eső elállt, Audi a pole-pozícióban

Reggel óta tartó csapadék fenyegette a Német Túraautó Bajnokság programját a Red Bull Ringen. Az időmérőt azonban sikerült menetrend szerint megtartani, Mattias Ekström pedig elsőséget szerzett.

A mezőny rangidős pilótáját márkatársa, Mike Rockenfeller követi a rajtrácson, aki a 20 perces kvalifikáció során meg is pördült egy alkalommal. A két audist mindössze 0,005 másodperc választotta el egymástól. A Mercedes hármasa, Gary Paffett, Pascal Wehrlein, valamint Robert Wickens követi őket. A szombati futam győztese, Edoardo Mortara hatodik lett. A BMW ellenben rendkívül gyenge időmérőt zárt, legjobb versenyzőjük, Martin Tomczyk 14. pozíciót ért el.



Paffett csalódottan nyilatkozott az edzést követően, ugyanis úgy érzi, könnyedén megszerezhette volna az elsőséget. „Kisebb folyó volt a 3-as és 4-es kanyarok között, és egy másik a 7-es kanyarnál. Sokkal gyorsabbak voltunk a többieknél, de az előttem levők folyamatosan hibáztak. A pole-ban kellene lennünk. A terv az, hogy megnyerjük a versenyt” – mondta ambiciózusan.

A verseny hivatalos kezdete 15:18. A Red Bull Ringen arra számítanak, hogy a pálya állapota javul a délután folyamán.

   

Csapat

Autó

Idő

Hátrány

1

Mattias Ekstrom

Abt

Audi

1:42.010s

-

2

Mike Rockenfeller

Phoenix

Audi

1:42.015s

0.005

3

Gary Paffett

ART

Mercedes

1:42.155s

0.145

4

Pascal Wehrlein

HWA

Mercedes

1:42.422s

0.412

5

Robert Wickens

HWA

Mercedes

1:42.566s

0.556

6

Edoardo Mortara

Abt

Audi

1:42.659s

0.649

7

Timo Scheider

Phoenix

Audi

1:42.849s

0.839

8

Christian Vietoris

HWA

Mercedes

1:42.853s

0.843

9

Paul Di Resta

HWA

Mercedes

1:43.064s

1.054

10

Adrien Tambay

Abt

Audi

1:43.155s

1.145

11

Nico Muller

Rosberg

Audi

1:43.251s

1.241

12

Maximilian Gotz

Mucke

Mercedes

1:43.604s

1.594

13

Daniel Juncadella

Mucke

Mercedes

1:43.651s

1.641

14

Martin Tomczyk

Schnitzer

BMW

1:43.743s

1.733

15

Maxime Martin

RMG

BMW

1:43.772s

1.762

16

Lucas Auer

ART

Mercedes

1:44.110s

2.100

17

Jamie Green

Rosberg

Audi

1:44.192s

2.182

18

Antonio Felix da Costa

Schnitzer

BMW

1:44.251s

2.241

19

Miguel Molina

Abt

Audi

1:44.419s

2.409

20

Bruno Spengler

MTEK

BMW

1:44.509s

2.499

21

Marco Wittmann

RMG

BMW

1:44.707s

2.697

22

Tom Blomqvist

RBM

BMW

1:44.830s

2.820

23

Augusto Farfus

RBM

BMW

1:44.983s

2.973

24

Timo Glock

MTEK

BMW

1:45.348s

3.338

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: