DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

C34

A Sauber a Mercedes mögött áll

Legalábbis a megtett kilométerek tekintetében mindenképpen, így meglepő lenne, ha a hinwilek nem tudnának egy nagy lépést előre tenni tavalyi teljesítményükhoz képest.

részletek

A Sauber újonca úgy érzi, megérdemelte a lehetőséget

Felipe Nasr a GP2-es bajnokság harmadik helyezettjeként lépett fel az F1-be idén, és úgy véli, annak ellenére megérdemli a lehetőséget, hogy mások jobbak voltak nála.

részletek

Sauber: Minden ok megvan az elégedettségre

Újabb eredményes napot tudhat maga mögött a Sauber csapata: száznál is több kört teljesítették a szezonnyitó F1-es teszt harmadik felvonásán, ráadásul Felipe Nasr érte el a legjobb időt a mezőnyből.

részletek

Minden, amit a Sauber C34-ről tudni érdemes

A Sauber F1-es alakulata az ilyenkor szokásos képek és nyilatkozatok mellett egy rendkívül részletes technikai elemzést és leírást is mellékelt az új Sauber C34-Ferrari pénteki leleplezéséhez.

részletek

Ferrariból Sauberbe: Marciello bizonyítani akar

A 2014-es évben Raffaele Marciello a Ferrari pilótaakadémiájának tagjaként vezethette az F14-T-t, idén már hivatalos tartalékpilótai feladatok várnak rá - a Saubernél.

részletek

Nasr: Újoncként is nagy tapasztalattal

A karrierje első éveiben számos remek eredményt elérő Felipe Nasr végre elérte célját: F1-es versenyzőként teljesítheti a 2015-ös évet – az elsődleges cél: visszavinni a Saubert a pontzónába.

részletek

Ericsson: Ezért akarunk harcolni 2015-ben

Marcus Ericssonnak nem sok jövőt jósoltak az F1-ben a Caterham csődje idején, most viszont megújult erővel vág neki a küzdelmeknek, hiszen szponzorai üléshez segítették a Saubernél.

részletek

Tényleg kék lett az új Sauber-Ferrari!

A Sauber is megmutatta az első képeket 2015-ös F1-es autójáról, mellyel kapcsolatban mindenkit az érdekelt elsődlegesen, hogy milyen lesz a színe, szakít-e a Sauber a fekete-fehér dizájnnal?

részletek

A Ferrari előtt még a Sauber is bemutatkozik

Egy újabb időponttal bővíthetjük ki az F1-es autóbemutatókat gyűjtő naptárunkat, hiszen a Sauber friss közleménye szerint péntek délelőtt az ő legújabb modelljüket is megtekinthetjük az interneten.

részletek

Kék-sárga lehet a Sauber új F1-es autója

Legalábbis egy portugál lap szerint - a valószínűleg az első teszten megjelenő C34-es színösszeállítását természetesen a csapat új brazil pilótájának szponzora, a Banco do Brasil ihleti majd.

részletek

A Sauber is teljesítette a töréstesztet

Az F1-es csapatok közül másodikként a Sauber teljesítette az FIA kötelezően előírt töréstesztjét, ami biztató jel lehet a nehéz anyagi helyzetben lévő kiscsapat szurkolói számára.

részletek