Brown
A McLarennek csak maga felé hajlik a keze
Noha a wokingiak vezérigazgatója, Zak Brown elkötelezett híve az igazságosabb F1-nek, azért nem szeretne teljesen lemondani a csapatának éves szinten fizetett történelmi bónuszról.
részletekAlonso is beszélt a McLaren színéről
A teljes F1-es publikum arra számít a wokingiak eddig elhintett információmorzsái alapján, hogy a 2017-es autójuk újfent narancssárgában fog pompázni. A spanyolt is megkérdezték, hogy mit tud erről.
részletekAlonso-Vandoorne: Megismétlődik a 2007-es vita?
2007-ben igencsak feszült F1-es szezont futott a McLaren Fernando Alonsóval és Lewis Hamiltonnal - a spanyol ismét ifjonc társat kap majd, ez pedig okvetlenül magában hordozhatja a kollégák parázs csatáját.
részletekNe várjunk győzelmeket a McLarentől - még
A wokingi F1-es istálló új vezére, Zak Brown szerint kedveli, ha valaki lelkes, de reálisan kell látniuk a dolgokat - 2018-ban lehet majd igazán látni a fejlődést és akkor szeretnének visszatérni az elitbe.
részletekA McLaren visszatérne Le Mans-ba
Már több mint húsz év eltelt azóta, hogy a McLaren F1 GTR megnyerte a világ leghíresebb hosszútávú versenyét, a cég vezérigazgatója ismét elvinné Le Mans-ba autóit.
részletekSzabvány alkatrészek és költségsapka az F1 jövője?
A csapatok egyik új ötlete, hogy egységesítsék az autók bizonyos elemeit – mivel azonban úgyis találnának kibúvókat, a McLaren főnöke szerint kikerülhetetlen a költekezési határ meghúzása.
részletekA McLaren már most elkezdte a rajongók kiszolgálását
Új vezérigazgató, új autónév, várhatóan új festés, új digitális média-felület: ha a McLaren teljesítménye is olyan lesz, mint amilyen sebességgel újulnak meg a holtszezonban, bizakodhatnak a wokingi alakulatért szorítók.
részletekMég egy futam kellene az Egyesült Államokban?
A McLaren ügyvezető igazgatója szerint az F1 nem fog egy csapásra amerikai sportággá válni, s nincs is szükség rá, de fontos, hogy még nagyobb népszerűségre tegyen szert Észak-Amerikában.
részletekÍgy alakult át a McLaren-autók neve a történelem során
A várakozások alapján a McLaren valószínűleg vissza fog térni legendás narancssárga színezéséhez, ám egy fontos változást már most bejelentettek: MP4-32 helyett MCL32-nek fogják hívni 2017-es modelljüket.
részletekA McLaren megvendégelte hűséges szurkolóit
Zak Brown szerint a mai F1 nem létezik drukkerek nélkül. A wokingiak nagyon hálásak az odaadó támogatásért, és hogy ezt kimutassák, vendégül láttak néhány szerencsés rajongót a főhadiszállásukon.
részletekIdén sem lesz a McLaren az élmezőnyben?
Zak Brown beszélt a wokingi alakulat céljairól, ami elmondása szerint 2017-ben még nem a rajtrács legeleje lesz. A brit istálló Fernando Alonso képességeiről is elmondta véleményét.
részletekA McLaren támogatja a költségvetési sapkát
Zak Brown szerint ő nagy támogatója az ötletnek, mert így lehetne egyenlőbbé tenni a feltételeket és elkerülni a Manorhoz, vagy a Lotushoz hasonló eseteket.
részletek