DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Egyéb

Alonso bevasalja Brown ígéretét Amerikában

Fernando Alonso még a Bahreini Nagydíj előtt jelentette be, hogy kihagyja az idei Monacói Nagydíjat, mivel az Indy 500-on áll rajthoz. Zak Brown csapatfőnök könnyelmű ígéretet tett akkor a spanyolnak.

Alonso az Andretti Autosport színeiben, de a McLaren által felkészített versenyautóval áll rajthoz a 2017-es indianapolisi 500 mérföldes versenyen. Zak Brown csapatfőnök támogatta a spanyol versenyző ötletét az indulással kapcsolatban, az F1-ben Jenson Button helyettesíti majd Alonsót.

Alonso máris megismerkedett csapattársaival az Andretti Autosportnál


Tudni lehetett, hogy rendkívül zsúfolt programja lesz Alonsónak egy teljes hónapon át. Bahrein után szinte azonnal az Egyesült Államokba repült a spanyolok kétszeres világbajnoka, hogy megismerkedjen az Indycar légkörével és kicsit szokja is. A csoportkép már meg is született, Alonso ugyanis öt további Andretti autosportos csapattársával már találkozott.

Zak Brown csapatfőnök is Alonsóval tartott Amerikába és fizikailag kapott is egy feladatot. Történt ugyanis, hogy azt a könnyelmű ígéretet tette a csapatfőnök a spanyol pilótának, ha indul az Indy 500-on, cipelni fogja a versenyző csomagjait az utazásnál. Brown ugyan ezt poénnak szánta, Alonso azonban a kép tanúsága szerint is bevasalta az ígéretet a csapatfőnökön.

A csapatfőnök cipel, Alonso csak élvezi a helyzetet
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: