Brown
Brown is a „tripla koronára” hajtana
Fernando Alonso 2017-ben világossá tette, hogy szeretne az autósport három legrangosabb versenyén nyerni. Zak Brown a McLaren vezérigazgatójaként érné el ugyanezt a sikert.
részletekBrown: Dixon olyan, mint Alonso
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown a négyszeres IndyCar-bajnok Scott Dixont Fernando Alonsóhoz hasonlította, ugyanakkor rámutatott, mi a legnagyobb akadály az F1-en kívüli pilótáknak.
részletekMinden bánata elszállt a McLarennek
Új motor mellett új szponzorral is gazdagodtak a mclarenesek, akik úgy érzik, három év után most minden sínen van. Vezérigazgatójuk már az idénynyitón az élmezőnybe várja magukat.
részletekNem számít győzelemre Alonso daytonai főnöke
A teszteken az élmezőnytől távol kullogott az LMP2-es Ligier, melyet a legnagyobb figyelem övez a daytonai 24 óráson. A dobogó teteje helyett a csapat a legjobb öt közé jutással érné be, de még ez sem lesz egyszerű.
részletekAlonso: Nem sok F1-es csinálja majd utánam
A spanyol szerencsésnek tartja magát, hogy a McLaren és Zak Brown támogatásával részt vehet a hosszútavú versenyzésben, de nem hiszi, hogy sok F1-es társa követné a példáját.
részletekBrown: Alonso sosem adott nekünk ultimátumot
2017 szeptemberében sokakban megfogalmazódott, hogy a McLaren a kétszeres világbajnok nyomására szakított a Hondával. A wokingiak vezetősége ezt akkor és most is tagadta.
részletekA McLaren a Red Bull szintjén lett volna 2017-ben
Kiszámolták, mire mentek volna a Renault motorjával az előző idényben: a kalkuláció szerint az ütőképes karosszéria dobogókért és alkalmanként a győzelemért harcolt volna.
részletekA győzelemre hajt az új szezonban a McLaren
A McLaren Zak Brown vezetésével kikosarazta a Hondát és ezúttal Renault motorokkal vág neki az új szezonnak. Látva a Red Bull teljesítményét, jogosan bizakodhatnak a győzelemben.
részletekAlonsónak nem csak a főnöke Brown
Zak Brown és Fernando Alonso remek kapcsolatot ápolnak egymással. A spanyol a vezérigazgató közreműködése miatt vehetett részt az Indy 500-on, és lehet, hogy Le Mans-i álma is valóra válik nemsokára.
részletekAlonso már most vezér daytonai csapatában
Noha soha nem osztott meg versenyautót kollégáival, a spanyol F1-es pilóta nagyon hamar alkalmazkodott az új helyzethez, és máris alakulata élére állt a Daytonai 24 órásra készülve.
részletekMotivációs bomba a McLarennél
Sajnos zátonyra futott a McLaren-Honda szövetsége, így tavaly ősszel úgy döntöttek, idén már külön utakon próbálják meg. A csapatfőnök szerint már most rendkívül jó hatása van a váltásnak.
részletekIdén forradalmi tv-s élménnyel kényeztetne minket az F1
Az idei szezonra gyökeresen átdolgozza az F1 vezetősége a tv-s közvetítéseket. A képernyők előtt és a nagydíjak helyszínén is közelebb kerülhetünk majd a sportághoz, mint valaha.
részletek