Brazília
Piquet temetőben látná az új brazil elnököt
Ismét durva kijelentései miatt került az újságokba a korábbi háromszoros F1-es világbajnok brazil versenyző, aki ellen a szövetségi ügyészség vizsgálatot is indított.
részletekMég három csapat és egy brazil kell az F1-nek Fittipaldi szerint
A nézők és a feltörekvő tehetségek is nyernének azzal, ha hattal több autóból állna a Formula-1-es rajtrács – mondja a kétszeres világbajnok, aki szerint amerikai csapatra is nagy szükség van. Elmondta azt is: egész Brazília arra számít, hogy rövidesen újra lesz az országnak versenyzője a világbajnokságon.
részletekCoelho is beszállt a Piquet ügybe: Bocsánatot kért Hamiltontól
A bestselleríró – Lewis Hamilton egyik kedvenc szerzője – a brazil nép nevében kérte a hétszeres bajnok bocsánatát. A friss hírek szerint Nelson Piquet-t kitiltották az F1-es paddockból.
részletekHamilton Brazília tiszteletbeli állampolgára lehet
A brazil parlamentben beadtak egy javaslatot, amely tiszteletbeli állampolgárukká fogadnák Lewis Hamiltont, miután a brit a brazil lobogóval ünnepelt a 2021-es verseny megnyerése után.
részletekMarko nyílt véleménye Hamilton rakéta motorjáról
A Red Bull főtanácsadója többször is tett utalásokat arra, hogy Lewis Hamilton látványos javulása a Brazíliában bevetett új erőforrással nagyon furcsa volt. De hogy gondolja most? Érdekes vélemény.
részletekMassa: Brazília a Red Bullnak kedvezhet
Könnyű győzelmet aratott Mexikóban Max Verstappen, Felipe Massa pedig úgy látja, Interlagosban is hasonló lehet a helyzet. A korábbi F1-es pilóta szerint ismételten a Red Bull kerülhet előnybe.
részletekVeszélybe került a Sao Pauló-i Nagydíj
Egy helyi bíró kivetnivalót talált a Liberty Media és a verseny új promótere között megköttetett egyezségben, így felfüggesztették a decemberben aláírt szerződést.
részletekSúlyosan eladósodott a kétszeres világbajnok
Emerson Fittipaldi állítása szerint perköltséget sem tud fizetni, a bank azzal vádolja, hogy az Egyesült Államokban luxuskörülmények között él. 145 bírósági keresetet nyújtottak be a brazil ellen.
részletekHalálos balesetet szenvedett egy 28 éves női motorversenyző
A dominikai származású, de Brazíliában versenyző Indiana Munoz az Ayrton Sennáról elnevezett goianiai pályán bukott nagyot, amely után már nem tudták megmenteni az életét.
részletekHerbert egészen pokoli fájdalmak közt debütált
Fél évvel korábban még az életéért és a lábáért küzdöttek, 1989-ben mégis bemutatkozhatott a Formula-1-ben. Csakhogy súlyosan sérült lába nem várt nehézségek elé állította vezetés közben.
részletekHamiltonnak hat éve volt ilyen rossz sorozata
A hatszoros világbajnok július óta nem nyert időmérő edzést, ami még sosem történt meg vele a Mercedesnél. A riválisok fejlesztenek ennyivel jobban, vagy a Mercedes megint rejtegeti fejlesztéseit?
részletekEgy kör visszafelé Interlagosban
Visszafelé sokkal lejtősebbnek és gyorsabbnak tűnnek a brazil F1-es pálya kanyarjai. Nézzétek meg, milyen egy kör az óramutató járásával megegyező irányban Interlagosban.
részletek