Bottas
Ettől a katasztrófától tart a Mercedes
A kiélezett bajnokságban a legrosszabb, ami történhet, hogy műszaki hiba miatt kiesik Lewis Hamilton. Austinban Valtteri Bottas hatodik motorját kapta meg, ő ezzel megnyugodhat a szezon végéig.
részletekTsunoda: A Mercedes haragszik rám
Egészen érdekes dolgot vetett fel az AlphaTauri japán pilótája. Yuki Tsunoda úgy véli, a német márkánál biztosan kiakadtak rá, miután az előző két futamon eléggé megnehezítette a versenyzőik dolgát.
részletekWolff szerint bárhol nyerhet a Mercedes
Nem a legjobban jött ki az austini hétvégéből a német márka, ám Toto Wolff továbbra is bizakodó. A csapatfőnök szerint akár az összes hátralévő versenyt megnyerhetik.
részletekBottas: Se egy biztonsági autó, se semmi
Előrébb szeretett volna kerülni Valtteri Bottas, mint ahol végül leintették, de balszerencsés volt. Csakúgy, mint a motorokkal egész évben. Mexikóban már visszavágna.
részletekBottas reméli, ez volt az utolsó motorcseréje
Mindent megpróbált, de végül csak a negyedik helyre futotta, így a büntetés után összességében a kilencedik rajthely lesz Valtteri Bottasé. Nem készül könnyű versenyre.
részletekNem zárja ki Hamiltonnál sem az újabb motorcserét a Mercedes
Toto Wolff az F1-es USA Nagydíj pénteki napján elismerte: idén megbízhatósági problémákkal küszködnek az erőforrásokat illetően, s jelenleg is mérlegelik, hogy a címvédőnél is bevállaljanak-e egy újabb büntetést.
részletekBottas még a győzelemről sem tett le
Újabb büntetése miatt nem fogja a legjobb helyről kezdeni a futamot, az első szabadedzést magabiztosan uraló Valtteri Bottas azonban még mindent lehetségesnek tart.
részletekÚjabb motorcsere Bottasnál
Harmadik Mercedes-motoros pilótaként Sebastian Vettel és George Russell után Valtteri Bottas is friss motort kap az USA Nagydíjra, illetve vele együtt öt rajthelyes büntetést.
részletekBottas sikerével indult az austini hétvége
Valtteri Bottas nyerte az USA Nagydíj első szabadedzését a csapattársa, Lewis Hamilton előtt helyi idő szerint délelőtt. A Mercedes nagy fölényben volt, Verstappen majdnem egy másodpercet kapott.
részletekA fejlesztés hiányáról beszél Hamilton és Bottas
A Mercedes nem kapott új alkatrészeket az elmúlt időszakban, kizárólag beállításoknak köszönhetően sikerült átlépniük a Red Bullt. Hamilton kerüli, hogy csapata előnyéről beszéljen.
részletekBottast nem zavarja az Alfa-Andretti pletyka
Sőt, teljesen mindegy neki, ki a csapat tulajdonosa, amíg a teljesítményt tudja hozni. A finnt már jövő évi csapatáról is egyre többször faggatják, de ő nem idegeskedik túlságosan.
részletekBottas: Monza után nyugodtabb lettem
A Mercedes finn pilótája nem érzi úgy, hogy eltűnt volna az önbizalma, azt viszont elismerte, hogy az Olasz Nagydíjtól kezdve már elég volt kizárólag a vezetésre koncentrálnia.
részletek