Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 15. csütörtök

BLM

Hamilton: Nem az számít, mennyien fogunk letérdelni

Lewis Hamilton tavaly vezéregyénisége volt az F1 rasszizmus elleni kampányának, igaz, a maga módján, s talán olykor kissé túlzásba is vitte a dolgokat, idén azonban nem fogja.

részletek

Hamilton: Amíg levegőt kapok, harcolok az egyenlőtlenség ellen

Továbbra sem múltak el a különbségek az autósportban és a világban – írta a közösségi médiában Lewis Hamilton, majd kijelentette, teljes erőbedobással tovább folytatja a küzdelmet a változásért.

részletek

Kiderült, meddig marad fekete a Mercedes

A Mercedes csapatfőnöke árulta el, megtartják-e a fekete fényezést jövőre is, amely mellett a rasszizmus és az egyenlőtlenségek elleni harc jegyében döntöttek. Toto Wolffnak mindenesetre tetszik.

részletek

Hamilton: A sikereim önmagukban mit sem érnek

Hamilton szerint mit sem érnének futamgyőzelmei, ha azt a felületet nem tudná kihasználni, amit a sikerei biztosítanak neki. Szeretné, ha az út végén azt érezné, valami fontosabb ügy részese volt.

részletek

Finn politikus ment neki a „képmutató” Bottasnak: „Örülök, hogy Raikkönen nem csinálja”

Erkölcsi képmutatással vádolja Valtteri Bottast egy finn képviselő, aki nem nézi jó szemmel honfitársa térdelését. Megkockáztatta: a Mercedes elvárása, hogy a versenyző Hamiltonhoz hasonlóan térdve ereszkedve demonstráljon.

részletek

Petrov Hamiltonról: Egy férfi csak a menyasszonya és isten előtt térdel

Meglehetősen sarkos véleményeket fogalmazott meg az elmúlt hónapokban a Formula-1-et is behálózó Black Lives Matter-kampányról a korábbi pilóta, Vitalij Petrov. Szerinte Oroszországban amúgy sem ügy a rasszizmus.

részletek

„Hamilton nem csupán versenyzők és sportolók, hanem mindenki számára példakép”

A világ 100 legbefolyásosabb embere közé választották Lewis Hamiltont. Rekordokat dönt és a világ figyelmét BLM mozgalomra irányítja: így jellemezte őt a NASCAR fekete versenyzője, Bubba Wallace, aki példaképének nevezi Hamiltont.

részletek

FIA: Hamilton szabályt sérthetett a pólójával

A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálja, Lewis Hamilton megsértette-e sport alapelveit, amikor olyan pólóban állt fel a Toszkán Nagydíj dobogójára, amelyen a rendőri brutalitásokra hívta fel a figyelmet.

részletek

Mit üzent pólójával Hamilton a dobogón?

„Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort” feliratú pólóban vett részt a közös térdelésen és állt a dobogóra Lewis Hamilton: így küzd tovább a feketék jogaiért és a rendőrök túlkapásai ellen.

részletek

Hamilton lekéste a közös térdelést: Nem ért vissza a vécéről

Az Olasz Nagydíj előtt ketten is hiányoztak a rasszizmus elleni menetrendszerű tüntetésről: Sebastian Vettel és a térdelés fő támogatója, Lewis Hamilton. A brit elmondta: sietett, de nem ért oda időben.

részletek

Magnussen nem térdel le többé, Hamilton a fociból vesz példát

Eggyel több versenyző maradt állva a Brit Nagydíj előtti demonstráción: Kevin Magnussen meg is indokolta, miért tett így. A rasszizmus elleni harc zászlóvivője, Lewis Hamilton szerint további párbeszédre van szükség.

részletek

Hamilton Jean Todttal fog beszélni a térdelésről

Nem az ő dolga a Formula-1 rasszizmus elleni harcának élére állni, mondja Lewis Hamilton, aki nem elégedett az FIA, az F1 és a GPDA szerepvállalásával sem. Továbbra is célja, hogy minden versenyző átérezze, együttesen kell cselekedni.

részletek
Olvastad már?