Alonso
Alonso szerint hatalmas a Honda javulása
Legalábbis a tavalyi Belga Nagydíjon elért teljesítményéhez képest. A spanyol világbajnok a 2015-ös és a mostani különbséget vette alapul a pole-pozícióhoz viszonyítva. A számok meggyőzőnek tűnnek.
részletekAlonso tanulna a motorhibákból
Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája összesen négy kört tudott megtenni szombaton az autójával, így a pénteken kezdődő gondokat, úgy tűnik nem sikerül megoldani a wokingiaknak.
részletekIsmét motort kell cserélni Alonso autójában?
Egy hétvége során már a harmadik motort szerelhetik be Fernando Alonso autójába, akinek az F1-es Belga Nagydíj időmérő edzésén ismét problémái akadtak az erőforrással.
részletekHamiltont akarja „meglasszózni” Alonso
Bajnoki címekben gazdag utolsó sora lesz a Belga Nagydíjnak, a McLaren pilótája pedig már most kidolgozott egy taktikát: a címvédőre tapad, és vele vontatja át magát a mezőny sűrűjén.
részletekVandoorne készen áll, Alonso élvezze az F1-et
Jost Capito szerint a belga tehetség készen áll az F1-re, olyan pilótával pedig nincs értelme dolgozni, aki nem élvezi azt, amit csinál - úgy véli, hogy a Honda vezetése megértette, hogy mire van szükség.
részletekJátszanak-e a pilóták az F1 2016-tal?
Mind élményben, mind grafikában az egyik legizgalmasabb játék az F1 2016 - de vajon maguk a pilóták kipróbálták-e már? Egyáltalán töltik-e ilyesmivel az idejüket? Lewis Hamilton, Esteban Ocon és Fernando Alonso válaszolt.
részletekHamilton: Alonso mögött nehéz évek állnak
A címvédő szerint korábbi csapattársa a jelenlegi egyik legjobb F1-es versenyző, de nehéz éveket töltött gyenge autókban - tart attól, hogy 2017-ben sem lesz élvezetesebb versenyezni.
részletekÉrzelem nélkül fog dönteni a McLaren-Honda
Racionális döntést fog hozni a wokingi F1-es istálló, csak az lesz a szempont, hogy mi illik leginkább az elképzeléseikhez - rövid- és hosszútávon is eredményesek szeretnének lenni.
részletekAlonso: A McLaren az eddigi legjobb csapatom
Általában a Ferrari jelenti az álomcsapatot egy F1-es versenyző számára, azonban Fernando Alonso úgy nyilatkozott, eddigi istállói közül – a szerény eredmények ellenére – a McLaren a legjobb.
részletekAlonso a belga pályát elemezte
Fernando Alonso, a McLaren-Honda F1-es pilótája beszélt arról, hogy mik a legendás belga aszfaltcsík fő jellegzetességei, és mit vár el az autótól és a csapattól a soron következő hétvégén.
részletekAlonso szembemenne az esélyekkel Spában
Bár papíron nem fekszik a McLaren-Hondának a soron következő belga pálya a maga hosszú egyeneseivel, Fernando Alonso szerint ezek az előrejelzések nem akadályozzák meg a csapatot abban, hogy erős eredménnyel térjen vissza a nyári szünetről.
részletekEzért nem döntött még a McLaren 2017-ről
Még mindig nem dőlt el, hogy ki alkotja majd a wokingi F1-es istálló pilótapárosát a 2017-es szezonban - Eric Boullier elárulta, hogy egyelőre miért nem született döntés az ügyben.
részletek