Alonso
Alonso csinosította kicsit a statisztikáit
Olyasmit tett a McLaren Monzában, amit egyébként már három és fél éve nem: megfutotta a leggyorsabb kört. A csapat két világbajnokának eseménydús versenye volt, amely során egymással is csatáztak.
részletekAlonso: Szomorú, hogy a Manorral harcolunk
Az elmúlt néhány nagydíj Q3-as részvételei után Monzában csak a 13. és a 15. leggyorsabb idővel zárta az időmérő edzést a McLaren. Fernando Alonso szerint nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy ki foglal helyet közöttük.
részletekAlonso: Vandoorne nem lesz olyan, mint Hamilton
Jenson Button az idei szezon végén átadja helyét a McLaren pilótaülésében, így Fernando Alonso új csapattársa 2017-től Stoffel Vandoorne lesz. A spanyolt kísérti a múlt: Lewis Hamilton után ismét újoncot kap maga mellé Wokingban.
részletekAlonso: Button a legjobb, akivel dolgoztam
Fernando Alonso, Jenson Button és Lewis Hamilton egymást méltatta az utóbbi napokban - most a McLaren brit F1-es pilótáját dicsérte meg két világbajnok kollégája.
részletekAlonso komoly célt tűzött ki csapata elé
A McLaren jelenleg hatodik helyen áll a konstruktőrök között, de a spanyol pilóta még ettől is többet szeretne év végéig: oda szeretne érni a harmadik helyre csapatával.
részletekA monzai célegyenesben kispályáztak Alonsóék
Ilyenre még nem került sor az F1-ben: az olasz pálya aszfaltján húztak fel egy focipályát, ahol öt pilóta mérkőzött meg futball-legendákkal. A földrengés áldozataiért játszott meccsen Alonso nagyon élt.
részletekAlonso: Verstappen nem csinált semmi rosszat
A McLaren kétszeres világbajnoka megvédte az F1-es Belga Nagydíj után a kritikát kereszttüzébe kerülő hollandot – igaz, azt a spanyol is elismerte, hogy néhány korábbi megmozdulása nem volt korrekt.
részletekButton: Monza nem csak az egyenesekről szól
A McLaren F1-es pilótái beszéltek a legendás monzai aszfaltcsík különlegességéről és jellemzőiről. Alonso a hatalmas sebességet, Button pedig a jellegzetes kanyarokat emelte ki nyilatkozatában.
részletekHamilton hiányolja az Alonso elleni csatákat
Lewis Hamilton elmondta, nagy ürességet érezne, ha Fernando Alonso még az előtt visszavonulna az F1-ből, hogy újra megküzdhetne régi riválisával az élmezőnyben.
részletekA Belga GP igazi győztesei és vesztesei
Nem csak Nico Rosberg, de nem is csak Lewis Hamilton nyert az F1-es Belga Nagydíjon, mint ahogy a vesztesek listája sem merül ki Max Verstappenben, vagy a két Ferrariban.
részletekNem érti Alonso rámenősségét a Force India
Fernando Alonso viszonylag akadálymentesen keveredett előre a mezőny végéről a Belga Nagydíjon, legmelegebb pillanatát pedig a bokszutcában élte át, ahol ütközött Nico Hülkenberggel.
részletekAlonso: Váratlanul jó eredmény ez a McLarennek
Fernando Alonso a hetedik pozícióban futott be a Belga Nagydíjon, és a verseny végén még a két williamses pilótát, és Kimi Raikkönent is sikerült maga mögött tartania.
részletek