Alonso
Régóta várt pillanat következik Alonso számára
A McLaren-Honda kétszeres F1-es világbajnoka szerint minden évben várja, hogy visszatérhessenek Japánba - beszélt a pálya sajátosságairól és arról is, hogy miért szereti ezt a helyszínt.
részletekHamilton, Ferrari, Haas - a fő vesztesek
A túloldalon Daniel Ricciardót, Fernando Alonsót és Jolyon Palmert emelhetjük ki leginkább - nézzük, hogy kik voltak a hétvégi F1-es Malajziai Nagydíj győztesei és vesztesei!
részletekAlonso: Nekem nehezebb lenne, mint Jensonnek
A McLaren-Honda kétszeres F1-es világbajnoka Kevin Magnussen esete kapcsán szólalt meg a Halóról: szerinte neki vagy Massának nehezebb lenne kimásznia az autóból, mint annak, aki magasabb.
részletekAlonso hivatalosan is felzárkózás-királlyá vált
A kétszeres F1-es világbajnok Sepangban sokadjára is bizonyította klasszisát, és az elmúlt hat versenyből negyedik alkalommal végzett a hetedik pozícióban, másodjára a mezőny végéről felzárkózva.
részletekÖrülnek a pilóták a szigorúbb szabálynak
Ezentúl nem lesz elég épphogy elvenni a gázt dupla sárga zászlók hatálya alatt, a versenyzőknek megtiltották, hogy ilyenkor javítsanak időmérős körökön. Az F1-es pilóták örülnek, hogy tisztáztak egy kétértelmű szabályt.
részletekAlonso támadó szellemben vág neki a futamnak
A McLaren-Honda spanyol versenyzője a mezőny legvégéről rajtol az F1-es Malajziai Nagydíjon, ám bízik benne, hogy a biztató tempójuknak és a friss gumiknak köszönhetően feljebb zárkózhat vasárnap.
részletekVandoorne izgatottan várja az Alonso elleni versenyzést
2017-ben kvázi-újoncot avat a McLaren Stoffel Vandoorne személyében, aki nagyon örül neki, hogy egy olyan tapasztalt F1-es pilóta lehet a csapattársa, mint Fernando Alonso.
részletekHat másodperccel gyorsult Sepang, Alonso örül
Az utóbbi időben folyamatosan az F1-es autók tempóvesztése miatt méltatlankodó Fernando Alonso Malajziában végre örömmel vezethetett. A spanyol már azt is elárulta, mit fog csinálni az időmérőn.
részletekAlonso: Soha nem volt ilyen jó csapattársam
Ritkán méltatja annyira egy F1-es versenyző csapattársát, mint most Fernando Alonso a 300. versenyére készülődő Jenson Buttont, akit egyenesen „a legjobb”-nak nevezett.
részletekAlonso a rajtrács végéről indul Malajziában
A McLaren kétszeres F1-es világbajnokát valószínűleg harminc rajthellyel sorolják hátrébb Sepangban, mert motort cserélnek az autójában - ezen felül több új elemet is tesztel majd pénteken.
részletekAlonso kellemes emlékeit idézte fel Sepangról
Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája beszélt a soron következő Maláj Nagydíjról, annak különlegességeiről, és arról, miért tér vissza szívesen évről-évre Sepangba.
részletekAlonso csak ijesztget, de nem vonul vissza?
Pedro de la Rosa szerint a McLaren spanyol F1-es pilótája nem hagyja ott a sportágat, mert az nem vallana rá - szerinte Sainz is van olyan, mint Verstappen és beszélt a Ferrariról is.
részletek