Alonso
„Magnussen Alonso óta a legjobb csapattárs”
Kevin Magnussen berobbant a Formula-1-be 2014-ben a McLaren istállóval, ám azóta jelentősen esett a megítélése. Úgy tűnik, azért így is van, akinek a szemében ő igazi mérce. Jobb lenne a dán, mint Kimi Raikkönen?
részletekHova tovább Fernando Alonso?
Alonso vitathatatlanul az egyik legjobb pilóta a mezőnyben, de a jelek szerint mégsem kapkodnak érte az élcsapatok. Mik maradtak a spanyol esélyei 2018-ra?
részletekMcLaren: Tetszik, amit a Hondától látunk
A McLaren és a Honda szakításának nagy esélyétől volt hangos a média az elmúlt hetekben, ám most egyre inkább úgy tűnik, továbbra is közös jövőt terveznek, ez viszont Alonso távozását vizionálja.
részletekRetro – Betiltják a Red Bull fegyverét, Alonso győz
Nem volt eseménytelen az esővel tarkított Brit Nagydíj a 2011-es évben, a hétvégét végigkísérő, szabályok körüli vita azonban legalább akkora figyelmet kapott, mint az aszfaltcsíkon zajló akció.
részletekFerrari: Alonso nem kell, Verstappen nem jön
Két toppilótát is összeboronáltak a Scuderiával, az elnök, Sergio Marchionne azonban mindkettő érkezését cáfolta. Vettelnek viszont csak egy szavába kerülne a hosszabbítás.
részletekAlonso: Kvjat büntetése igencsak enyhe
Fernando Alonso úgy véli, Danyiil Kvjat felesleges kockázatot vállalt az első métereken, de a büntetése túl enyhe ahhoz képest, hogy két másik pilótát kiütött a versenyből.
részletekKvyat is elmondta véleményét a rajtbalesetről
Az orosz F1-es pilóta a rajtnál két kollégája versenyének is véget vetett: túl késői fékezését Fernando Alonso és Max Verstappen bánta, ő azonban továbbment, és három körös hátrányban fejezte be a futamot.
részletekAlonso versenye is csak egy körig tartott
Fernando Alonso nem tudta gyarapítani pontjainak számát, mivel az Osztrák Nagydíj első kanyarjában Danyiil Kvjat kiütötte a versenyből, a spanyolnak esélye sem volt elkerülni az ütközést.
részletekVerstappent az első kanyarban kiütötték
Max Verstappen pechszériája nem akar véget érni, a legutóbbi hét versenyből ötödször volt kénytelen kiállni nem saját hibából. Az első kanyarban Kvjat kitorpedózta őt és Alonsót is. Videón az eset.
részletekMcLaren: Vandoorne a jövő bajnoka lehet
Vandoorne messze nem nyújt olyan teljesítmény a wokingi alakulat színeiben, mint Alonso. A brit istállónál mégis elégedettek a fiatal belgával, és úgy vélik, nagy pilóta lehet belőle a továbbiakban.
részletekRenault: Alonso? Kubica? Mindkettő?
A francia F1-es istálló gyári potenciálja miatt igencsak kecsegtető a jövőt illetően, tanácsadójuk, Alain Prost pedig annak az esélyeit latolgatta, hogy a két kiválóság vajon kaphat-e esélyt náluk.
részletekMotorcserés dilemma Alonsónál
A Honda egyelőre nem döntött arról, hogy bevállaljon-e Silverstone-ban is rajtbüntetést, miután a 3-as specifikációjú, frissített motorral is gondok adódtak Ausztriában. Próbál taktikázni a McLaren.
részletek