DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap

2015

Toro Rosso: Az idei volt a legjobb szezonunk

A faenzai csapat két remek pilótával teljesítette a 2015-ös F1-es szezont, ahol két negyedik hely volt a csúcs - de miért nem a 2008-as évet tartják a legjobbnak, ahol győzelmet is ünnepelhettek?

részletek

A Lotusnál nem teljes az öröm a 6. hely miatt

Pedig idén megnyolcszorozták 2014-es F1-es pontjaik számát, Romain Grosjean révén pedig egyszer dobogóra is állhattak - de ettől is sokkal jobb szezont vártak Enstone-ban.

részletek

„A Ferrari sikeresen megmászta a hegyet”

Maurizio Arrivabene, az olasz istálló vezetője ezzel a hasonlattal foglalta össze a maranellóiak 2015-ös F1-es szezonját. Azt ugyanakkor ő is elismeri, hogy a Mercedest még nem sikerült utolérniük.

részletek

A Williams már bánja a fejlesztések befagyasztását

A grove-i F1-es istállónál az évad utolsó versenyeire már nem fejlesztették az FW37-est, hogy a következő szezonra koncentrálhassanak - ez a csapat szerint komoly hatással volt a teljesítményükre.

részletek

Ők 2015 legjobb pilótái a csapatfőnökök szerint

Már-már hagyományosan az Autosport minden szezon végén megkéri az F1-es csapatfőnököket, hogy állítsák össze saját toplistájukat a szezon legjobban teljesítő pilótáiról. Talán még sohasem született ilyen érdekes eredmény.

részletek

Raikkönen "meglepő" választ adott bajnoki pozíciójára

A finn F1-es pilóta egy ponttal volt lemaradva Valtteri Bottastól az Abu Dhabi Nagydíj előtt, végül meg tudta csípni a bajnokság negyedik helyét - kérdés, mennyire érdekli ez őt?

részletek

Kiderült, mitől javult fel idénre a Ferrari

Az év egyik legnagyobb előrelépését az F1-es csapatok közül a Ferrari produkálta, hiszen a tavaly még a dobogóra is alig felérő autójuk idén három győzelemmel egyértelmű második erővé lépett elő.

részletek

Így vélekedik Raikkönen idei szezonjáról

A finn pilóta is részt vett a 2015-ös F1-es szezon utolsó csütörtöki sajtótájékoztatóján, és ha már ott volt, elmesélte, mit gondol az idei évről, majd a következőről is elejtett néhány mondatot.

részletek

Ecclestone: A szezon legjobb része a Ferrari

Sokakra a maranellói gárda tette a legnagyobb benyomást az idei F1-es évadban, és nem maradt ki a szórásból Bernie Ecclestone sem, aki kimondottan nagy rajongója Sebastian Vettelnek.

részletek

Wurz mégis F1-es csapatfőnök lehet?

Annak ellenére, hogy nemrég visszautasította a Manor ajánlatát, az osztrák pilóta nem tartja kizártnak, hogy más csapatok felkérését megfontolná, holott konkrét tervei vannak jövőjét illetően.

részletek

Alonso szerint nem csak ő szenvedett idén

A spanyol pilóta bár aláhúzza, hogy rossz F1-es szezonja volt, de szerinte azoknak sem volt könnyebb, akik Lewis Hamilton ellen alulmaradtak a vb-címért folytatott párharcban.

részletek

Alonso: Olyan kár, hogy véget ér a szezon

A spanyol pilóta év végére annyira megszerette az MP4-30-ast, és a McLaren által elkezdett fejlesztési útvonalat, hogy komolyan szomorú az idei F1-es szezon vége miatt.

részletek