DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

2015

Force India: Perez velünk marad és pont

A Force India első embere, Vijay Mallya megerősítette, hogy Sergio Perez a csapattal marad a következő évben is, és valójában már a 2016-os F1-es szerződésről tárgyalnak.

részletek

F1-es teszt lesz a jutalma az Auto GP győztesének

A következő szezon végén az Auto GP mezőnyének legjobbja F1-es autót tesztelhet jutalomként, emellett a sorozat költségcsökkentő változásokkal szeretné olcsó alternatívát kívánni a csapatoknak.

részletek

Nem érkezett pénz, végleg megszűnt a Marussia

A Marussia elleni csődeljárást végző cég elmondása szerint a csapat működése végleg leállt, miután a kijelölt határidőig senki nem dobott mentőövet a küszködő alakulat számára.

részletek

Gutierrez: Számos lehetőségem van még

A Sauber teljesen új pilótafelállással vág neki a következő szezonnak, ez pedig azt jelenti, hogy jelenlegi versenyzőiknek menniük kell. Esteban Gutierrez állítja, több lehetősége van az F1-ben maradásra.

részletek

Tíz szabad hely – Ki hol vezet 2015-ben?

A mezőny (remélhetőleg) 22 autójából egyelőre még csak 12 kelt el, azaz továbbra is számos nyitott kérdés van még azzal kapcsolatban, hogy ki hol szerepel majd az F1-ben a 2015-ös szezonban.

részletek

A Lotus hamarosan bejelentheti Grosjeant

Egyre gyorsabb ütemben jönnek az F1-es pilótabejelentések: a Sauber jövő évi párosának megerősítését követően a Lotus is arra készül, hogy bemutassa második 2015-ös versenyzőjét.

részletek

Felipe Nasr lesz Ericsson társa 2015-ben a Saubernél

A svájci csapat Marcus Ericsson hétvégi bejelentése után újra nagyot dobbantott, és bejelentette, hogy a Williams eddigi tesztpilótája, Felipe Nasr kapja a Sauber másik ülését. A GP2 második helyén álló pilóta eddigi szponzorát, a Banco do Brasil-t is magával hozza.

részletek

Tizenegy kétautós csapat nevezett be 2015-re

Közzétették az F1 hivatalos jövő évi nevezési listáját, melyen 11 istálló szerepel, azaz a két jelenleg csődeljárás alatt álló kiscsapat is rajta van – a Marussia a várakozásoknak megfelelően új néven.

részletek

Hivatalos: Ericsson a Sauber pilótája 2015-ben

Mint arról már a hétvége kezdetén is beszéltek a paddockban, Marcus Ericsson tényleg a Saubernél fog versenyezni a következő szezonban, miután a csapat bejelentette, hogy leszerződtette a svédet.

részletek

Susie Wolff 2015-ben is a Williamsnél marad

A Williams jelenlegi fejlesztőpilótája közel áll a szerződéshosszabbításhoz, így Susie Wolff 2015-ben szintén a a grove-iak csapatát erősíheti - értesült a Bild.

részletek

Ecclestone szerint jövőre lehet, hogy csak 7 csapat marad a rajtrácson

A Forma-1 tejhatalmú főnöke ismét komoly kijelentést tett a sportág jövőjével kapcsolatban, ezúttal nem tartja kizártnak, hogy 2015-re csak hét csapat álljon fel a rajtrácsra.

részletek

Perez: Túl sokat mozgolódtam az elmúlt években

Sergio Perez elárulta, F1-es pályafutásának hullámzó kezdete után csapattársához hasonlóan ő is állandóságra törekszik, ezért bízik benne, hogy hamarosan bejelentheti a Force Indiával való szerződéshosszabbítását.

részletek