Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 17. vasárnap
Bulvár

Így látta a bátyjáról szóló filmet Ralf Schumacher

Ralf Schumacher csak a napokban tudta végignézni a nemrégiben debütáló, testvéréről szóló Netflixes dokumentumfilmet. A volt autóversenyző egy interjúban méltatta a közel két órás alkotást.

A „Schumacher” névre keresztelt dokumentumfilm a hétszeres világbajnok családjának támogatásával és részvételével készült. A címszereplő feleségén, Corinnán kívül gyermekei, Gina-Marie és Mick is megszólalnak benne, jelentős részét pedig az általuk készített magán felvételek teszik ki. Az 1 óra 53 perces alkotásban láthatjuk még többek között Schumacher apját, Rolfot, illetve öccsét, Ralfot is.

Utóbbi a Sport 1 AvD Motor & Sport magazinműsorában elmondta, szerinte a sport, és különösen a motorsport tekintetében csodásan sikerült a film, mely amellett, hogy számos személyes gondolatot tartalmaz a család részéről, rendkívül nyitott és ez teszi igazán különlegessé.

A 46 éves hatszoros futamgyőztes felidézte a gyerekkori szép emlékeket, és elmesélte, milyenek voltak az egymás mellett és egymástól távol töltött idők.



„Csodálatos gyermekkorunk volt, nagyon sok időt töltöttünk együtt. Vártuk a telet, amikor a gokartpálya zárva volt, hogy több időnk maradjon egymásra. Imádtam azt az időszakot. A világ legszebb helyein jártunk és szerettünk együtt lenni. Csodás évek voltak.”

A testvérek azonban korán elszakadtak egymástól, így bár pályafutásuk több ponton összeér, egy idő után semmi nem volt ugyanolyan, mint régen. „Néhány évig nem voltunk aktívan jelen egymás életében. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, de hat és fél év van közöttünk, és mivel Michael korán (16 évesen) kirepült a családi fészekből, sok időt töltöttünk távol egymástól. Én akkor még csupán 10 éves voltam” – emlékezett vissza. „Amikor gokartozni kezdtem, Michael sokat segített, gyakoroltuk az előzést és rengeteg hasznos tanácsot adott. Ezt követően, a Formula-1-es időszak teljesen más, ugyanakkor nagyon szép volt.”

A fiatalabb Schumacher hozzátette, pályafutásuk csúcsán, a 2000-es évek elején a média figyelmével is meg kellett küzdeniük, hasonlóképpen honfitársukhoz, Sebastian Vettelhez, aki egy évtizeddel később szembesült ugyanezzel. „Akkoriban olyan ismertek voltunk, mint Helmut Kohl (Németország volt kancellárja). Nem mehettünk sehova anélkül, hogy a sajtó ne követett volna minket. Mindig hatalmas volt a nyüzsgés körülöttünk. Akkor csak arra tudtam gondolni: boldog leszek, ha ennek egyszer vége szakad”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?