
Támogatott tartalom!
Így változtatja meg a HONOR Magic8 Lite a játékszabályokat
Bár a megelőző fólia véd a karcolások ellen, kisebb ütődések tompítására és a napi kopás ellen is, komolyabb leejtésnél nem biztos, hogy megmenti a kijelzőt, és nem véd folyadékkár vagy belső sérülés ellen.
Ezeket a sorokat olvasva magunkra ismerhetünk, hiszen mostanra az okostelefon elválaszthatatlan társunk lett, és olyan helyzetekben is velünk van, melyek nem feltétlenül ideálisak egy érzékeny elektronikai eszköz számára. Egyre többen gondolják azt is, hogy a jó mobiltelefon értünk van, és arra való, hogy használjuk a mindennapi életben, nem pedig arra, hogy folyamatosan „vigyázzunk rá”.
Nagyszerű hír azonban, hogy akinek mindezek a szempontok fontosak, a fóliázáson kívül a tudatos készülékválasztással is tehetnek azért, hogy új telefonjuk tartósan kiállja a mindennapok próbatételét.
A HONOR Magic8 Lite egy olyan telefon, amely a gondtalan használatra készült, és kifejezetten a tartósságra tervezték. A készülék tanúsítványa szerint akár 2,5 méteres magasságból kemény felületre ejtve is ép marad, megerősített szerkezete pedig hatékonyan nyeli el az ütéseket. Emellett iparágvezető víz- és porállósági besorolással rendelkezik (IP68 és IP69K), ami azt jelenti, hogy nemcsak a fröccsenő vízzel vagy porral szemben védett, hanem akár 2 méter mély vízben is működőképes akár 30 percig.
És hogy mi a helyzet az árral? A HONOR Magic8 Lite azt is bizonyítja, hogy a tartósság nem kizárólag a prémium modellek kiváltsága, hanem a középkategóriában is létezik olyan készülék, amelyet nem kell félteni a rázósabb helyzetekben sem.
Így a kérdés ma már nem feltétlenül az, hogy kell-e fólia, hanem az, hogy olyan telefont választunk-e, amely fólia nélkül is magabiztosan bírja a mindennapokat.