Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 20. szerda
Bulvár

Szujó Zoltán elnézést kért az M4 Sporttól

A korábbi F1-es kommentátor bement a csatorna műsorába vendégként, majd ott elnézést kért mindenkitől, akit esetleg megbántott a közmédia berkein belül. Jó példával járna elöl.

Szerda reggel visszatért az M4 Sport képernyőjére Szujó Zoltán, aki 2019 májusában, a Spanyol Nagydíj hétvégéjén, illetve az után távozott a csatornától - ezúttal a Sporhíradó című műsor vendége volt. Szujó arról beszélt, hogy Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter felkérte, hogy legyen egy csapat tagja, amely megalkotja a magyarországi autó-motorsport fejlesztési stratégiát. Mint mondta: ennek megvalósulásához összefogásra van szükség, ebben pedig neki is lépést kell tennie.

szujó_2



„Nem lenne hiteles, ha összefogásra szólítanék fel úgy, hogy az én szakmai életemben is vannak elvarratlan szálak, kibeszéletlen konfliktusok. Hiszek a párbeszéd erejében, de volt időszak, amikor nem voltam alkalmas egy ilyen párbeszédre, úgyhogy most szeretném megragadni az alkalmat, hogy ha bárkit megbántottam az M4 Sportnál, amelyet Székely Dávid csatornaigazgató vezet, illetve a közmédiánál, akkor elnézést kérek” - mondta a műsorban Szujó.

„Van egy ügy, amely számomra is nagyon fontos, nem szeretnék akadálya lenni annak, hogy ez az ügy eljusson a nyilvánossághoz, hiszen az M4 Sport rendkívül fontos abban, hogy az autósport világának híreit a nézők elé tárja. Azért itt Michelisz Norbertek, Kiss Norbertek szólalnak meg hétvégéről hétvégére, magas szintű szakmai munka folyik. A gondolkodásban odáig jutottam, hogy példával szeretnék elöl járni és teljesen őszintén elnézést kérek azoktól, akiket megbántottam.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?